Nagyot csökkent a gyógyszertárak forgalma

Áprilisban 16 milliárd forinttal csökkent a támogatott gyógyszerek forgalma itthon márciushoz képest egy kutatás szerint. Azokban a megyékben esett vissza leginkább a bevétel, ahol előző hónapban - az előre hozott vásárlások miatt - a legerősebb növekedést produkálták.

Milyen kérdésekre kaphatok választ a gyógyszertárban? Egészségügyi panaszaink megoldásához gyakran a patikákban is hatékony segítséget kaphatunk, legyen szó akár gyógyszerekkel kapcsolatos, akár egyéb kérdésekről. Lássuk tehát , milyen esetekben érdemes először gyógyszerészhez fordulni, illetve mikor kell inkább orvost felkeresni a felmerülő gondjainkkal.

Áprilisban 42,7 milliárd forintért váltottak ki a betegek vényköteles gyógyszereket a hazai patikákban, ez 27,8 százalékkal, azaz 16 milliárd forinttal marad el a márciusi értéktől, és 3,4 százalékos visszaesés a 2019-es havi átlaghoz képest - ismerteti a vg.hu a Hiflylabs Zrt. kutatásának eredményeit. Az is kiderült, hogy bár az eladott gyógyszerek dobozszáma 1,2 millióval kevesebb az előző év azonos időszakához képest, az idei első négy hónap forgalma 11,7 százalékkal több, mint az előző év hasonló periódusában.

Áprilisban 42,7 milliárd forintért váltottak ki a betegek vényköteles gyógyszereket a hazai patikákban.
Áprilisban 42,7 milliárd forintért váltottak ki a betegek vényköteles gyógyszereket a hazai patikákban. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Ha regionális bontásban nézzük az áprilisi forgalom csökkenését, akkor erősen különböző számokat kapunk. Jellemzően azoknak a megyéknek a forgalma esett vissza a legjobban, amelyek a legerősebb növekedést produkálták márciusban (szakemberek szerint az előre hozott vásárlások miatt). Ilyen például Borsod-Abaúj-Zemplén megye, ahol 29,7, és Heves megye, ahol 28,9 százalékkal mérséklődött a forgalom.

A legtöbbet Csongrád-Csanád megyében költöttek

A kutatás szerint az egy lakosra vetített receptköteles gyógyszerköltés átlagosan 4370 forint volt áprilisban, de regionális bontásban igen erős a szórás. A legtöbbet, 5265 forintot, Csongrád-Csanád megyében fizettek a betegek, a legkevesebbet, 3629 forintot pedig Nógrádban.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra