Mi a vérkép?

A vérkép az egyik leggyakoribb laboratóriumi vizsgálat, mégis sok tévhit él róla a köztudatban. Bár sokan úgy gondolják, hogy a vizsgálattal összes szervünk működéséről átfogó képet kaphat az orvos, valójában másképp van.

Életünk során számos betegség esetén kapunk beutalót olyan laboratóriumi vizsgálatokra, melyeket vérvétel előz meg, laboreredményünk pedig igen bő információforrást jelent orvosunknak. Az orvos legtöbbször teljes vérképvizsgálatot javasol, amelyről a laikus ember úgy tartja, hogy tetőtől-talpig általános képet ad szervezetünk egészének működéséről. Egy laboratóriumi szakdolgozó számára ugyanakkor ez csupán egyetlen vizsgálatot jelent, melynek fókusza a vérben lévő elemek számán és arányain van.

Rákra utaló laboreredmények Bár érdemi jelzést a rosszindulatú daganatos megbetegedésekre vonatkozóan nem adnak az általános laborvizsgálatok, felhívhatják a figyelmet egyes szervek, szervrendszerek rendellenes működésére. Ez pedig adott esetben az első lépés lehet a rák diagnosztizálása felé vezető úton. Kattintson!

A vérkép ilyen betegségeket jelezhet

A vérkép - vagy vérképvizsgálat - mást jelent tehát hétköznapi, illetve mást orvosi értelemben. Az előbbi szerint a vérkép minden olyan vizsgálat gyűjtőneve, melyet a vérvétellel nyert mintákból végeznek. Az orvosok azonban csak bizonyos vizsgálatot értenek alatta: a vér alakos elemeinek vizsgálatát, azaz a fehérvérsejt-, a vörösvérsejt -, a vérlemezke-számot és még néhány, főként a vérképzés állapotára utaló paramétert (például a hemoglobin, a hematokrit vagy a fehérvérsejt eloszlását). Angol neve talán közérthetőbb: blood count (tükörfordításban "vérszámlálás", amely a vizsgálat menetére is jobban utal). A félreértések miatt célszerű lenne a köztudatban is a vérképvizsgálatot csak erre a laboratóriumi vizsgálattípusra fenntartani, és ha átfogóbban szeretnénk beszélni a vérből kinyerhető paraméterek sokaságáról, akkor a klinikai vagy orvosi laboratóriumi vizsgálatok elnevezést kellene használni.

A vérkép az egyik leggyakoribb laboratóriumi vizsgálat
A vérkép az egyik leggyakoribb laboratóriumi vizsgálat

Ezekből az eredményekből többek között vérszegénységre, vérvesztésre, kiszáradásra, a szervezetben lévő gyulladásos folyamatokra, a vérképzőszervekből kiinduló daganatos betegségre ( leukémia ), illetve egyéb vérképzőszervi betegségekre (csontvelő-elégtelenség) vagy véralvadási zavarok okára lehet következtetni. A vörösvértestek magas száma utalhat például tüdőbetegségre, míg az alacsony vörösvértestszám vitaminhiány, vérszegénység, illetve valamilyen más vérképzőszervi betegség jele lehet. Ha a hematokritérték magasabb, akkor valamilyen oxigénhiányos állapotra hívja fel a figyelmet, amely mögött szív- vagy tüdőbetegség is állhat. Ezzel szemben a hematokritérték csökkenése különböző vérszegénységekben, vérzésben, csontvelő-elégtelenségben, táplálkozási hiányállapotokban és leukémiákban fordulhat elő.

A vérvételt megkönnyíti, ha a vizsgálat előtt vizet iszunk - egyéb folyadékoktól, például kávétól , teától vagy szénsavas üdítőktől azonban tartózkodjunk! A vérképünket ugyanis jelentősen befolyásolják az elfogyasztott élelmiszerek és italok, amelyek akár néhány órán belül is torzíthatják eredményeinket. Javasolt továbbá a vérvétel előtt konzultálni háziorvosunkkal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!