Mentők: 15 perc kiérkezési idő sok

A mentősök régi kívánsága volt a megfelelő színvonalú munkaruha. Ezt legkésőbb a jövő év elejére minden kivonuló mentődolgozó megkapja - állította a Magyar Időknek Csató Gábor az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.

Az OMSZ főigazgatója szerint a béremelések a korábban ismertetett ütemben folytatódnak, novemberben újabb 12 százalékos béremelést kap minden egészségügyi szakdolgozó, januárban pedig érkezik a mentőszolgálathoz a 10 százalékos extra emelés.

mentő
Hamarosan új munkaruhát kapnak a kivonuló mentések - Forrás: Vezess.hu

A mentőautó-cseréről elmondta, hogy az év eleje óta már több mint hatvan jármű érkezett meg. Az összesen 193 új gépkocsit nagyjából februárra szállítják le. Közben már előkészítik a jövő évi beszerzéseket, mert a 13 éves kort, ameddig egy mentő futhat, újabb autók fogják elérni. A kivonulási idővel kapcsolatban közölte: arra törekednek, hogy a hívástól számított lehető legrövidebb idő alatt érjen ki egy mentőegység a beteghez.

"Általános normaidő a közvéleményben elterjedt 15 perc ellenére nehezen értelmezhető, hiszen egy újraélesztést igénylő esetnél egyetlen perc is rengeteget számít, míg más helyzetben 20 perc is elfogadható lehet" - fejtette ki Csató Gábor .

Voltak olyan időszakok az OMSZ-nél, amikor érettségi nélkül lehetett felvenni embereket. Voltak olyan időszakok, amikor egészségügyi végzettség nélkül lehetett bekerülni hozzánk. Ezek a feltételek bértől függetlenül felhígítják a szakmai színvonalat. Az a célom, hogy a nem érettségizetteket eljuttassuk oda, hogy letegyék a vizsgát. De ha valakit a koránál fogva már nem tudok erre rávenni, akkor is valamiféle egészségügyi képzettséget kell adnunk neki - mondta el Csató Gábor a HáziPatikának .

Az elmúlt hetekben számos, a beteg- és az ellátásbiztonságot növelő protokollt adtak ki. Például a súlyos fertőzéses állapotú betegek, a kruppos gyerekek ellátásával vagy a tömeges baleseti helyszínek felszámolásával kapcsolatban. Az év végére a teljes ellátási spektrumot szeretnénk irányelvekbe foglalni, hiszen ha a mentőautók felszereltsége egységes, akkor jogos elvárás, hogy az ellátás is mindenütt egységes legyen. A mentőknél tapasztalható morális válság felszámolásáról Csató Gábor elmondta, hogy, abban mindenképpen segít, ha megfelelő a hangnem, ha az itt dolgozók látják, hová tart a szolgálat.

Forrás: Magyar Idők

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra