Megvannak a K&H gyógyvarázs pályázat nyertesei

Idén 10 kórház és 3 mentőállomás részesült a K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi program országos pályázatának összesen 20 millió forint értékű támogatásában. Aki nem nyert, az is részesülhet még támogatásban!

9 megye 13 gyermek-egészségügyi intézménye kapott intézményenként maximum 4 millió, mindösszesen pedig 20 millió forint értékben műszereket a K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi pályázat 12. fordulója alkalmából. A felhívásra 69 kórház illetve mentőállomás nyújtotta be pályázatát, az ország 40 településéről.

„A K&H Csoport 11 éve elkötelezetten támogatja a gyermekegészségügyet, hogy korszerű eszközök révén járuljunk hozzá a jelen és a jövő társadalmának teljesebb élethez” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. „2004 óta összesen 302 kórház és mentőállomás gazdagodott összesen 531 millió forint értékű műszerrel, így az ott dolgozó orvosok, ápolók korszerű eszközök segítségével hozhatnak okos, a gyermekek mielőbbi felgyógyulását segítő döntéseket. Ma újabb 13 nyertessel és 20 millió forinttal nőttek ezek a számok, és ezzel együtt újabb 18 000 beteg gyerek gyorsabb, hatékonyabb kezeléséhez, mielőbbi felépüléséhez járulhatunk hozzá.”

A K&H gyógyvarázs szakértő zsűrije idén 10 kórházat és 3 mentőállomást választott nyertesnek - a legnagyobb értékű támogatást az Egyesített Szent István és Szent László Kórház kapta, ami egy EEG készüléket vehet magának, míg a legkisebbet a bonyhádi mentőállomás, ami 269 000 forint összegben gazdagodik a gyermekek mentését segítő eszközökkel. A nyertesek közül 2 budapesti, 11 pedig vidéki intézmény, és közülük 7 hátrányos helyzetű kistérségben működik.

A tavalyi nyerteseket ide kattintva találja

„2015-ben a gyermekgasztroenterológiai és a gyermekneurológiai ellátást választotta a szakmai zsűri a K&H gyógyvarázs két fókuszterületének. Ezekről a területekről érkező pályázatokat megkülönböztetett, de nem kizárólagos figyelemben részesítettük az elbírálás során” – mondta el Dr. Mészner Zsófia, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet munkatársa, a K&H gyógyvarázs zsűritagja.

Idén 10 kórház és 3 mentőállomás részesült a K&H gyógyvarázs támogatásában

„Összességében két gyermekneurológiai és öt gasztroenterológiai ellátást végző intézmény kapott több mint 10 000 000 forint összegben műszereket. Emellett természetesen az egyéb területeken működő intézmények is részesültek támogatásban, az ő esetükben a pályázó intézmény gazdasági helyzetét, előzőekben elnyert pályázatai támogatásait, műszerellátottságát, betegszámát, és a megpályázott műszer várható kihasználtságát mértük fel.”

Van még esély nyerni!

A K&H gyógyvarázs program az elmúlt években egy komplex támogatási rendszerré nőtte ki magát, amihez a K&H Csoport dolgozói, ügyfelei, partnerei is csatlakoztak, így a pályázati év során összesen 7 alkalommal kerülnek kiosztásra különböző támogatások. Ezek mértékét jól szemlélteti, hogy a tavalyi pályázati év során az országos pályázat 16 nyertesén kívül további 16 intézmény kapott műszereket a különböző programelemeken, összesen 18 millió forint értékben. Ezt a gyakorlatot a K&H Csoport idén is tovább szeretné folytatni, így az országos pályázat 13 nyertesén kívül jó néhány pályázónak van még esélye elnyerni az igényelt eszközöket. Összességében a pályázó intézmények körülbelül 30 százaléka részesül támogatásban a pályázati év során.

A K&H gyógyvarázs országos pályázatának 2015-ös nyertesei

város intézmény támogatási összeg<
Ajka Magyar Imre Kórház 1 155 319 Ft
Berettyóújfalu Berettyóújfalu Mentőállomás 1 503 997 Ft
Biharkeresztes Biharkeresztes Mentőállomás 1 458 125 Ft
Bonyhád Bonyhád Mentőállomás 269 000 Ft
Budapest Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet 3 614 420 Ft
Budapest Szent Margit Kórház 1 511 300 Ft
Debrecen Debreceni Egyetemi Klinikai Központ, Gyermekgyógyászati Intézet 861 860 Ft
Kalocsa Szent Kereszt Kórház 3 496 899 Ft
Makó Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ 609 600 Ft
Mohács Mohács Város Kórháza 501 650 Ft
Szeged Szegedi Tudományegyetem ÁOK, Szülészet- nőgyógyászat 2 146 300 Ft
Tatabánya Szent Borbála Kórház 1 837 850 Ft
Vásárosnamény Szabolcs Szatmár Bereg megyei Egyesített
Kórházak és Oktatókórház, Vásárosnamény
1 033 680 Ft

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra