Ápolók: nem munka, hivatás

Ápolónak, ápolónőnek lenni az egyik legszebb hivatás, de egyben a legnehezebb is. Együttérzésükre, bátorításukra minden betegnek szüksége van, de ugyanakkor nagy szakmai tudásukkal és tapasztalatukkal az orvosok nélkülözhetetlen segítői is egyben.

„Mindannyian, akik elindulunk az ápolás útján egy álomképpel, rózsaszín ködfelhőbe burkolózva, a feltétlen emberszeretet mély érzésével a lelkünkben képzeljük el a hivatásunkat. Igen, tudjuk: mi jó emberek vagyunk, akik azért kapták a sorstól eme megtisztelő életfeladatot, hogy embertársainkat szolgáljuk, mert erre születtünk" - kezdi az írását az Ápolónő blog szerzője az egyik bejegyzésében.

"Úgy akarunk ápolni, mintha a mi hozzátartozónkról lenne szó, amit mi is elvárnánk, ha betegek lennénk, annyira leszünk figyelmesek másokkal, mint saját szüleinkkel, gyermekeinkkel, annyira próbálunk jók lenni szakmailag is, hogy egy maximális tudással rendelkezve még a legveszélyesebb helyzetben is megnyugtató mosollyal tudjunk állni a betegünk mellett mint egy kedves, empatikus ápoló. Érezni a napi csodák gyönyörűségét, élvezni minden pillanatát annak, amit csinálunk, az eufóriát , hogy megmentettem egy életet” – folytatódik a bejegyzés. A sok évtizedes tapasztalattal bíró szakember nagyon pontosan fogalmazza meg azokat a motivációkat, melyek az ápolói hivatást választók döntése mögött állnak.

Hogyan kell egy nehezen mozdítható beteget otthon ápolni? Melyek a nélkülözhetetlen eszközök? Tudjon meg mindent az otthonápolásról! Kattintson!

Mitől lesz valaki jó ápoló, ápolónő?

Hagyományosan olyan tulajdonságokat kapcsolunk ehhez a nemes hivatáshoz, mint ápolóság sokkal több ennél : a jó ápoló partnere az orvosnak és a betegnek egyaránt, ha szükséges, megértő hallgatóság, de ha kell, hideg fejjel tud súlyos döntéseket is meghozni.

Ápolók: nem munka, hivatás

Milyen tulajdonságok kellenek egy „modern” ápolónak?

Nagyszerű kommunikációs készségek: nemcsak magyaráznia kell tudnia, de megnyugtatni is, sőt hallgatni is, amikor arra van szükség. Gyakran a felbőszült, durva rokonok lecsillapítása is az ő feladata, és sokszor éppen azoknak az embereknek kell a legnehezebb híreket elmondania, akik a legközelebb állnak hozzá. Erről így ír a blog szerzője: „Gyakran egy 'idegen' beteg sorsa megvisel, akkor milyen lehet, ha az én családtagom, vagy szerettemet kell elkísérnem? Könnyebb? Ez is meglehet, mert tudom, hogyan varázsolhatom elviselhetővé azáltal, hogy tisztában vagyok a folyamattal: mi után, mi következik, ismerjük a kimondandó szavakat, amelyek segítséget, reményt nyújthatnak.”

Elengedhetetlen az érzelmi stabilitás is, hiszen naponta kerülhetnek szembe fájdalmas, megrendítő eseményekkel. A munkájukban sajnos állandóan jelen van a halál, az elmúlás . Az empátia azért is fontos, mert egy megértő, együttérző ápoló nemcsak a családtagok számára jelenthet megnyugvást, hanem a betegeknek is – ez pedig gyakran nélkülözhetetlen a gyógyuláshoz.

Ezek mellett az érzelmi tulajdonságok mellett hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy egy ápolónak bizony szellemileg és fizikailag is mindig jó formában kell lennie: hatalmas elméleti és gyakorlati tudással is rendelkezik, bírja a hosszú munkanapokat (és az ügyeleteket is), egész nap talpon van, nehéz betegeket mozgat, figyel a részletekre is, hiszen a pontosságon gyakran életek múlhatnak.

És persze ne feledkezzünk el a humorérzékről sem: ezzel nemcsak a betegekhez kerülhetnek közelebb az ápolók, de saját maguk számára is könnyebbé teszik a nehéz és hosszú munkanapok elviselését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!