Kásler így alakítaná át az egészségügyet (2)

Csoportpraxisok kialakításával tenné hatékonyabbá az alapellátást Kásler Miklós.

Támogatná az úgynevezett csoportpraxisok kialakítását az alapellátásban Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Egy csoportpraxisban több orvos dolgozna, és lehetőséget kellene teremteni arra, hogy ha egy szakorvosnak más szakvizsgája is van, azokat a betegeket is elláthassa, akik kezelésére képesítése feljogosítja. Rajtuk kívül a csoportpraxisban más szakemberek - dietetikus, mentálhigiénés szakember, gyógytornász - is dolgoznának.

A csoportpraxisokban több orvos dolgozna együtt, Kásler Miklós csoportpraxis egészségügy sürgősségi ellátás betegellátás
A csoportpraxisokban több orvos dolgozna együtt

A sürgősségi osztályt is tehermentesítenék

A miniszter szerint ehhez eszközöket és gépeket kell adni az alapellátásban dolgozóknak, valamint megteremteni annak lehetőségét, hogy a háziorvos elektronikus úton konzultálhasson egy-egy esetről egy kórház sürgősségi osztályával. Kásler Miklós véleménye szerint ezzel tehermentesíthetők a ma még túlzsúfolt sürgősségi osztályok.

A miniszter ismét beszélt arról: a kidolgozott öt nemzeti egészségügyi program a megelőzésre épül, azt a szemléletváltást kell elérni, hogy az emberek kerüljék az olyan életmódot, amely betegségek kialakulásához vezet.

Sürgős átalakítások a sürgősségi ellátásban Áttörés szintű, központi "átkapcsolást" sürgetnek a sürgészek a sürgősségi ellátásban; életszerű minimumfeltételeket és kompetenciarendeletet is várnak, ez utóbbit a négy hazai egyetemen már elindított kiemelt kompetenciájú ápolóképzés is fókuszba helyezi. Kattintson a részletekért!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra