Így készül a szérum egy halálos kígyó marása ellen

A rettegett Matabuey-nek (néma csörgőkígyónak), melynek félelmetes neve annyit tesz "ökörgyilkos", olyan halálos a marása, hogy zsákmányát néhány perc alatt mozgásképtelenné teszi. Az emberek többsége ezért (ha teheti) messzire elkerüli az állatot.

A világhírű Costa Rica-i Clodomiro Picado intézet kutatói lelkesen tenyésztik ezeket az állatokat, több száz hasonlóan veszélyes mérges viperával együtt. A szakemberek mérgükért tenyésztik a gyilkos hüllőket, amely kulcsfontosságú összetevője a nagy mennyiségű életmentő ellenméregnek, amit az intézet körülbelül 800 kígyóból évente előállít. A Matabuey és más viperák mérge segítségével a hüllőkutatók létrehozhatják azt a szérumot, amelyet be lehet adni a kígyómarás áldozatává vált embereknek, akikre enélkül a biztos halál várna.

A Costa Rica fővárosától, San Jose-tól körülbelül 20 kilométerre északra fekvő kutatóintézetben a mérges kígyókat aprólékosan felcímkézett üvegterráriumokban tartják, kizárólag azzal a céllal, hogy összegyűjthessék mérgüket. A mérget évente három-négy alkalommal gyűjtik be - számolt be Fabian Bonilla, aki maga is túlélte egy korallkígyó halálos marását - ez a viperafajta is megtalálható az intézmény lenyűgöző gyűjteményében.

A mérges kígyókkal teli szubtrópusi ország kutatói olyan módszeresen végzik a méreg kinyerését, hogy az már szinte rituális tevékenységnek tűnhet.

"Az állat a méreg kinyerése előtt két hétig nem kap enni" - mondja Bonilla. Sok kígyó ugyanis a zsákmány megemésztésére is felhasználja a mérgét, ezért az általuk termelt méreg mennyisége táplálkozás után csökken. "Ezt követően időre van szükség, hogy a kígyó megnyugodjon, és újra megfelelően táplálkozzon, mivel a méreg kinyerésének folyamata nagyon stresszes az állat számára."

Az intézmény igazgatója, Yamileth Angulo elárulja, hogy az előállítás folyamatának következő, létfontosságú lépése a lovak használata. Az állatokat három hónapon keresztül beoltják a méreg nem halálos, kis adagjával, ami antitestek létrehozását váltja ki a vérükben. Ezután a lovak véréből egy keveset eltávolítanak, és a kulcsfontosságú antitesteket tartalmazó plazmát kinyerik, amely a kígyómarás áldozatává vált emberekbe fecskendezve semlegesíti a mérget.

"Amikor látjuk, hogy a ló megfelelően reagált, és nagy mennyiségű antitestet termelt, leveszünk tőle egy kis vért - három napig naponta körülbelül nyolc litert lovanként" - mondja Angulo. Miután a plazmából elkülönítik a vörösvérsejteket, a vért visszafecskendezik a lovakba. "Így biztosítjuk azt, hogy semmilyen károsodás ne érhesse a lovakat" - teszi hozzá a kutató.

Miután a kígyókat befogják a vadonban, karanténba helyezik, és ellenőrzik az élősködőket. Amint kiderült, hogy egészséges, "lefejik" a mérgét, és olyan étrenden kezdik tartani, ami a vadonban megszokotthoz hasonlít: általában rágcsálókkal, illetve a korallkígyók esetében apróbb kígyókkal etetik őket.

Az intézetben nyújtott szigorú gondoskodás ellenére azonban életük többnyire nem túl hosszú. "Sokan elpusztulnak, mert nem tudnak hozzászokni a fogsághoz" - ismeri el Aaron Gomez biológus.

A Costa Rica Egyetem égisze alatt működő intézmény 100 000 adag kígyó ellenmérget állít elő, melyet Amerika-szerte, Afrikában, Pápua Új-Guineában, Ausztráliában és Tajvanon forgalmaznak. Az Egészségügyi Világszervezettel kötött megállapodásnak köszönhetően számos afrikai országot is ellát jelentősen mérsékelt, szinte önköltségi áron, adagonként körülbelül 20 dollárért. Az ellenméreg piaci ára akár az 1000 dollárt is elérheti adagonként.

Mivel mindegyik kígyócsalád ellen létezik külön ellenméreg, az intézet megállapodást kötött a brit Liverpoool Egyetemmel is, amely szintén óriási mérges kígyó gyűjteménnyel rendelkezik. A brit egyetem elküldi gyűjteménye néhány tagjának mérgét, hogy a Costa Rica-i intézmény az ellenmérgek még szélesebb palettáját állíthassa elő.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!