Így lehetne ismét vonzó a háziorvosi szakma

Az egészségügy átalakítását célzó új törvény számos ponton változást hoz majd – egyebek mellett a háziorvosok tevékenységét is újradefiniálja. A szakember szerint ez képes lehet akár újra vonzóvá tenni ezt a szakmát, azonban még mindig sok a megválaszolatlan kérdés a részletszabályokkal kapcsolatban.

A decemberben elfogadott, egészségügy átalakítását célzó törvény várhatóan jelentősen újrakeretezi a háziorvosok tevékenységét is, azonban nagyon sok múlik majd a részletszabályokon. Ezekkel kapcsolatban folyamatosan egyeztetnek a háziorvosok szakmai képviselői a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkárságával. „Ha ezek a módosítások a helyükre kerülnek, akkor hatékonyan szolgálhatják a betegellátást a háziorvosi alapellátásban” – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Békássy Szabolcs országos kollegiális szakmai vezető háziorvos. Hozzátette, a háziorvosi praxisok átalakítása révén újra vonzó lehet mindenhol ez a szakma. A szakember ezenkívül az ügyeleti rendszer átalakulásáról, a háziorvosok magánpraxisáról és a szakdolgozók elvándorlásáról is beszélt a rádióműsorban.

orvos megveregeti betege vállát
Az egészségügy átalakítását célzó új törvény számos ponton változást hoz majd. Fotó: Getty Images

Még mindig sok a kérdőjel

Évről évre emelkedik a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok száma. Az új szabályozás értelmében az Országos Kórházi Főigazgatóság venné át praxiskezelőként a praxisok kialakításának hatáskörét az önkormányzatoktól. A cél, hogy össze lehessen vonni az elnéptelenedett körzeteket, illetve egy bizonyos létszám alatt meg is szüntetnék a praxisokat. „Ha a körzet optimális üzemméret mentén szerveződik, ha rendezettek az infrastrukturális feltételek, és ha a hátrányos helyzetű településeken valamilyen plusz finanszírozási ösztönző is belép a rendszerbe, akkor népszerű lehet a háziorvosnak egy ilyen területen munkát vállalnia” – véli Békássy.

A körzetek jövőbeli alakulása mellett számos egyéb kérdés is felmerül, azonban egyelőre még ezek is megválaszolatlanok. Ide tartozik például Békássy szerint, hogy vajon dolgozhat-e majd vállalkozó háziorvos az állami ellátásban, illetve hogy lehet-e a háziorvosoknak magánrendelése. „A háziorvosok is szeretnék azt, hogy magánrendelhessenek, hiszen ez az egyetlen az egészségügyi diszciplínák közül, ahol nem lehet magánrendelést folytatni. Ezt már régóta szorgalmazzuk, hogy háziorvostan szakképesítés mellett is lehessen klasszikus értelemben vett magánorvosi ellátást biztosítani” – magyarázta.

A háziorvosok száma Magyarországon folyamatosan csökken. Egy közelmúltbeli kutatás derített fényt ennek okaira.

Az ügyelet átalakulásának mikéntje sem tiszta még

Az sem ismert még pontosan, milyen lesz az új rendszerben a háziorvosok ügyeleti szerkezete. Eddig annyit lehet tudni, hogy 2023. január 1-jétől egyes területeken – ahol a miniszter közzéteszi, hogy az Országos Mentőszolgálatnak át kell vennie az ügyeletbiztosítás feladatkörét az önkormányzattól – az erről meghozott döntés után 30 napon belül már a mentőszolgálatnak kell megszerveznie az ügyeleti ellátást. „Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy valószínűleg lesz egy egységes diszpécserszám, amelyen a betegek elérik az ügyeleti szolgáltatást, ugyanakkor a részletek kidolgozása még itt is várat magára.”

Fontos megjegyezni, hogy az alapellátási ügyeletet felkereső betegek túlnyomó többsége (mintegy 90 százaléka) jellemzően délután 4 és este 10 óra között jelenik meg. Békássy Szabolcs szerint ezért a rendelkezésre álló humán- és anyagi erőforrásokat ezen időszak minőségi ellátására kellene összpontosítani. Az este tíztől reggel nyolcig tartó időszakban pedig már leginkább olyan feladatok vannak, amelyeket a mentőszolgálat is el tud látni.

Létezik zökkenőmentes egészségügy?

Szintén kérdéses még, hogy az átalakulás miatt változik-e majd a háziorvosok rendelési ideje. A háziorvosnak egyelőre továbbra is nyolc óra a rendelkezésre állási ideje – ebből legalább négy órát rendelési időként kell biztosítania. Békássy azt is elárulta, hogy a háziorvosok mellett dolgozó asszisztensek bérezéséről már zajlik az egyeztetés, hiszen félő, hogy versenyhátrány alakulhat ki az alapellátásban, emiatt pedig nőhet a szakdolgozói szakmán belüli elvándorlás.

Ám ha minden a helyére is kerül, Békássy szerint még akkor is egy „nagyon utópisztikus kép”, hogy az egészségügyi ellátórendszer valaha is zökkenőmentesen működhet – de ez szerinte nemcsak Magyarországra, hanem bármelyik európai országra igaz. „Egész egyszerűen az egészségügyi ellátórendszer nagyon speciális terület, szinte a világon mindenhol mind anyagi, mind humánerőforrás-hiánnyal küzd. Én bízom abban, hogy különböző szakmai döntések meghozatalával a betegutakon lehet könnyíteni.”

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra