Egyre többen választják az eutanáziát Belgiumban

Belgiumban tavaly 2966 ember halt meg eutanáziával, ami az eddigi legmagasabb éves adat az orvos által végzett, tervezett halált lehetővé tevő 2002-es belga törvény elfogadása óta. Az eutanáziát igénylők száma évről évre növekszik Belgiumban.

A "kegyes halált" halt emberek túlnyomó többsége (70 százalék) 70 év feletti, 42 százalékuk pedig 80 év feletti volt. A 40 év alattiak által kért eutanázia ritka (1 százalék). Minden második eutanáziát a kérvényezők otthonában hajtották végre. Az idősotthonokban az eutanáziás esetek száma továbbra is növekszik, tavaly 16 százalék volt, míg a kórházakban és végstádiumú betegek számára fenntartott palliatív osztályokon végzett művi elhalálozási adatok nem változtak (32 százalék). Az esetek túlnyomó többségében, 83 százalékuknál az orvosi szakvélemény is az volt, hogy az érintett halála a közeljövőben bekövetkezhet. 

eutanázia, kegyes halál, Belgium, Hollandia, daganat, rák, halálos betegség, időskor
A világon elsőként Hollandia legalizálta az eutanáziát 2002-ben. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

A legtöbb esetben rákos daganatokkal küzdő betegek (60 százalék) kérték az eutanáziát, de a több krónikus betegséggel küzdő, polipatológiai betegek (20 százalék), illetve az idegrendszeri (9 százalék), a keringési zavarokkal küzdő (4 százalék), valamint a légzőrendszeri betegségekben szenvedők (3 százalék) is kérték. 

Az eljárást csak orvos végezheti és csak nagyon indokolt esetben

A világon elsőként Hollandia legalizálta az eutanáziát 2002-ben, és még ugyanabban az évben Belgium is elfogadta a vonatkozó törvényt. 2008-ban Luxemburg is csatlakozott az eutanáziát engedélyező országok sorához. Aktív eutanáziát, azaz a halál bekövetkeztének közvetlen segítését a jogszabályok Európában a Benelux-országok mellett Spanyolországban és Ausztriában engedik meg 2021 óta.

A belga törvény lehetővé teszi az orvos számára, hogy a beteg kérésére eutanáziát végezzen több feltétel teljesülése esetén. Az eljárást mindig orvosnak kell elvégeznie, aki nem lehet a beteg családtagja. Az eutanázia iránti kérelemnek "önkéntesnek, átgondoltnak és ismétlődőnek" kell lennie, és nem történhet külső befolyásolás hatására. Kizárólag akkor igényelhető, ha a kérelmező súlyos és gyógyíthatatlan betegségben szenved, amelynek fizikai vagy pszichológiai tüneteit nem lehet enyhíteni. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!