Gyógyítanak és leendő orvosokat képeznek a klinikán

A jövő orvosainak képzését segíti, hogy a Debreceni Klinika több intézményében részt vehetnek a betegellátásban az Orvostudományi Egyetem hallgatói. Az I-es számú belklinika is ilyen gyógyító hely.

Az I. sz. Belklinika története

A jogelőd Belklinika az Auguszta Szanatórium épületében működött, melyet 1921-től Csíky József igazgatott. A mai I. sz. Belklinika épületét 1923-ban adták át "BELKLINIKA" elnevezéssel a gyógyítás és az oktatás szolgálatába. Csíky József 1929-ben bekövetkezett halála után, egy év átmeneti időszakot követően a klinika vezetését 1930-ban Fornet Béla vette át. Nagy körültekintéssel korszerűsítette a klinikát (röntgen labort, szerológiai labort és diétás konyhát szervezett), valamint 1933-ban bevezette az elektrokardiográfiai vizsgálatokat.

A II. sz. Belklinikát, amelynek épülete előzőleg a Belklinikához tartozott, a fertőző betegek ellátását szolgáló pavilonként, 1951-ben szervezték meg és Petrányi Gyulát nevezték ki igazgatójának. Ettől kezdve a "BELKLINIKA" új neve "I. sz. Belklinika" lett.

1962-ben a speciális szakrendelések már hivatalosan is elismertekké váltak.

1967-ben Petrányi Gyula vette át az intézet irányítását. Petrányi Professzor a belgyógyászat minden ágát világszínvonalra kívánta emelni. Megváltozott a klinikai oktatás jellege is: a tantermi előadások számának csökkentése mellett a csoportos gyakorlati oktatás került előtérbe. A tudományos tevékenység is fellendült.

Az I. sz. Belklinika fejlődése

1974-ben Leövey András egyetemi tanár vette át a klinika vezetését. Alapvető célkitűzése a betegellátás feltételeinek korszerűsítése.

Leövey professzor nevéhez fűződik a klinika belső rekonstrukciója, a 18 ágyas kórtermek bokszosítása, valamint a speciális osztályok kialakítása: endokrin, nefrológia, geriátria. 1992-ben elkészült a modern Hemodializáló Centrum impozáns épülete a vesebetegek korszerű ellátására és a vesetranszplantáció hátterének megteremtésére. Az intenzíven fejlődő endokrinológiai részleg 12 ágyas egységet kapott.

Az Országos Klinikofarmakológiai hálózat megszűntével az I. sz. Belklinika a DOTE Klinikofarmakológiai Centrumának bázisosztályává vált. Kialakult a lipid-vascularis és gasztroenterológiai munkacsoport is. 1994-ben Kakuk György professzor vette át az intézet vezetését.

Az általános belgyógyászat mellett fő működési területe a nefrológia. 1970-ben megszervezte a nefrológiai osztályt, és 1971-ben megindította a régió első műveseállomását. Az I. sz. Belklinika igazgatójaként folytatta a klinika fejlesztését. 1994-1997 között épült fel a klinika új, nyugati szárnya.

Az új nefrológiai fekvőbeteg részleg 14 ággyal korszerű hátteret és funkcionális egységet képez a Hemodialízis Centrummal. Javultak a radiológiai részleg munkafeltételei is. Új profilokat és szakrendeléseket indított be (diabetes, osteoporosis, prevenciós ambulancia).

2003-ban Paragh György professzor vette át az I. sz. Belklinika igazgatói teendőit.

A Belgyógyászati Intézet megalakításával az I. Belklinikán három tanszék létesült. Kakuk György professzor vezetésével a Nephrológiai Tanszék, Paragh György professzor vezetésével az Anyagcsere és Endokrin Betegségek Tanszéke és Kovács Péter egyetemi tanár vezetésével a Klinikai Farmakológiai Tanszék.

2003-ban a Nephrológiai Tanszék vezetését Balla József egyetemi tanár nyerte el, és különvált az Endokrin Tanszék Nagy Endre egyetemi tanár vezetésével. Az I. Belklinika 2007-ben a Sürgősségi Orvostan Tanszékkel bővült, amelynek vezetője Lőrincz István egyetemi docens lett.

A fejlődés további lehetőségei

A szervezeti módosulások mellett Paragh György professzor vezetése alatt jelentős beruházások valósultak meg a klinikán, ezáltal a klinika további fejlődése még nagyobb lendületet vett. A tetőtér beépítésével 2002-ben adtak át kilenc új orvosi és egy vendégszobát. A felszabaduló orvosi szobák helyén az alagsorban szívultrahang labor és két szakrendelő létesült. A komplex obezitológiai ellátás céljára az első emeleten egy négyágyas fürdőszobás kórtermet és az alagsorban Mozgásterápiás Laboratóriumot adtak át.

A képalkotó diagnosztikai szolgáltatásokat nyújtó cég a I. sz. Belklinika földszintjén 2005-ben Ultrahang Centrumot alakított ki, melyben három modern készülék szolgálja ki nem csak az I. sz. Belklinika, de a Nagyerdei körúti klinikatelep igényeit is.

Európai Uniós anyagi források segítségével 2006-ban megoldódott a klinika belső és külső akadálymentesítése. A mozgáskorlátozottak kiszolgálására speciális mellékhelyiségek és zuhanyozók létesültek, a folyosókon korlátokat szereltek fel közlekedésük segítésére és a folyosók új burkolatot kaptak a gyengénlátók számára vezetőcsík kialakításával.

A földszinten két tágas Sürgősségi Ambulancia került kialakításra. Az Ambulancia régi helyén ugyanakkor a Városi Egészségügyi Szolgálat Felnőtt Városi Ügyelete kapott helyet, a földszint nőosztály helyén pedig a nyolc ágyas Sürgősségi Osztály. Ezzel megvalósult a város és a megye egy részének egykapus sürgősségi rendszere.

A klinika oktató munkájának volumene és színvonala is tovább növekedett.

A klinika tudományos tevékenysége is igen figyelemre méltóan alakult Paragh professzor irányítása alatt.

A belgyógyászat széles területét átfogó gyógyító tevékenység az egyes szakmák országosan és nemzetközileg is elismert szakértőinek vezetése alatt működő munkacsoportokban, de egymással összehangoltan történik. Kiemelt szakterületei a következők: endokrinológia, nephrológia, diabetes, lipid-anyagcsere, obesitológia, hypertonia, gasztroenterológia.

Az intézet vonzáskörzete Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megye, de az egész ország területéről fogadja a betegeket, valamint a közeli országokból is felkeresik a klinika szakrendeléseit, orvosait. A klinikán a járóbeteg-ellátás meglehetősen zsúfolt, így az előjegyzési idő egy-két hétre is elhúzódik, de aki sürgősségi ellátást igényel, azt természetesen a nap 24 órájában is ellátják a Sürgősségi Ambulancián illetve Sürgősségi Betegellátó Osztályon.

2010-ben kezdődő építkezésekkel további fejlesztéseket indítottak útjára. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében pályázat által biztosított forrás megalapozza, hogy a DE OEC a 21. század kihívásainak megfelelő betegellátáshoz nélkülözhetetlen magas szintű infrastrukturális hátteret teremtsen. A tervek között szerepel a belgyógyászati ellátás centralizálása, az I. és II. számú belgyógyászati klinikák építészetileg összekötött épületegyüttesében. A fejlesztések eredményeképpen tovább fejlődik a belgyógyászat korszerű, betegbarát szolgáltatást nyújtó tevékenysége. Növelni szeretnék a betegellátás színvonalát, javítani a betegek elégedettségét.

Szakambulanciák:

- Belgyógyászati szakambulancia

- Reumatológia, osteoporosis

- Hypertonia, angiológia

- Endokrinológia, anyagcsere, diabetes, lipid, obesitas

- Lipid-obesitológia, diabetes

- Gasztroenterológia

- Nephrológia

- Kardiológia, pacemaker

- Szív UH

- Fizioterápia

DEOEC I. sz. Belgyógyászati Klinika
Orvosszakmai igazgató: Prof. Dr. Paragh György
Osztályok száma: 6 aktív és 1 krónikus
Betegágyak száma: 126 aktív és 5 krónikus
Vonzáskörzet: Hajdú-B., Szabocs-Sz., Jász-Nagykun-Szolnok m.
Ellátott fekvőbetegek száma: Kb. 9.500 fő/év
Ellátott járóbetegek száma: Kb. 103.000 fő/év
Alapítvány: "Az I. sz. Belklinika Betegeiért" Alapítvány
Bankszámlaszáma: 10200304-34015793-00000000

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra