Fizetni fog a kórházaknak a kormány

A kormány szerdán arról döntött, hogy kifizeti a kórházak 30 napnál régebbi adósságait. Összesen 80 milliárd forintot folyósítanak a kórházaknak a számlák rendezésére és egy fejlesztési alap létrehozására - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az adósságrendezésről Lázár elmondta, hogy támogatási megállapodást kötnek a kórházakkal, és azokat, amelyeknek magas lesz az adósságuk , az egyes számlák szintjéig vizsgálni fogja a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal.

eü kereset

A miniszter bejelentette, hogy a kormány döntése alapján az egészségügyi bérszintre emelik fel azoknak a szociális ágazati dolgozóknak a fizetését, akiket egészségügyi munkakörben foglalkoztatnak. Januárban a kormány áttekinti az Európai Bizottság és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) magyar egészségügyre vonatkozó adatait is. Meg kell vizsgálni a területi különbségeket, mert az egészségügyben rosszabb az ágazati teljesítmény a hátrányos helyzetű térségekben.

Közben egyeztetést folytatott az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ) és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), ennek eredményeként megindult a beszállítók és a kórházak számára egyaránt megnyugtató adósságrendezési eljárás kialakítása - közölte az ETOSZ. Korábban az egyesület sérelmezte, hogy a kórházak - szerintük jogellenesen - feltételekhez kötik a konszolidáció által érintett számlák kifizetését, és ezért ÁEEK főigazgatójához fordultak. A szervezet közleményében azt írta, a fenntartó "gyorsan és konstruktívan reagált az ETOSZ felvetéseire, ami így lehetővé teszi úgy a kórházak, mint a beszállítók számára a kölcsönösen megnyugtató gyakorlat alkalmazását".

Az egészségügyben egyelőre nem vezetik be az úgynevezett kancellári rendszert. A területért felelős államtitkár hétfőn újságírók előtt azt mondta, az erről szóló döntést elhalasztják 2018 áprilisa utánra. Részletek!

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!