Nem lesznek kancellárok az egészségügyben

Az egészségügyben egyelőre nem vezetik be az úgynevezett kancellári rendszert. A területért felelős államtitkár hétfőn újságírók előtt azt mondta, az erről szóló döntést elhalasztják 2018 áprilisa utánra.

Ónodi-Szűcs Zoltán úgy fogalmazott: "a kancellári rendszerről az új kormány dönt majd". Hozzátette: a kancellári rendszer kialakulásáig az Állami Egészségügyi Ellátó Központot (ÁEEK) fogják megerősíteni, amire négymilliárd forintot fordítanak.

Az államtitkár elmondta, a kancellári rendszer elhalasztását kudarcnak éli meg, azonban az egészségügyi rendszer működésében nem okoz komoly változást a halasztás. Véleménye szerint, ha nem lesz kancellári rendszer, akkor az ellátási párhuzamosságokat más módon kell csökkenteni az ágazatban, amihez valószínűleg pluszforrásokat kap majd a tárca.

Egyre több a kórházak adóssága

A háttérbeszélgetésen szó volt a kórházi adósságról is, amelynek mértéke szeptember 30-ai állás szerint 60 milliárd forint, ebből a 30 napon túli lejárt tartozás 45,3 milliárd forint. Az államtitkár ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az adósság egyre kisebb mértékben emelkedik az utóbbi években, a korábbi havi ötmilliárdhoz képest mára az emelkedés mértéke hárommilliárd forint alatt van.

Egyelőre még nem vezetik be a kancellári rendszert az egészségügyben
Egyelőre még nem vezetik be a kancellári rendszert az egészségügyben

Konszolidációra szükség lesz - hangsúlyozta Ónodi-Szűcs Zoltán, hozzátéve, ennek mikéntje még egyeztetés alatt van.

Megtartja alapvető feladatait az OEP

Ladányi Márta helyettes államtitkár a háttérintézmények és azon belül az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ( OEP ) átalakításáról elmondta, az úgynevezett alapkezelési feladatai megmaradnak pénztárnak, vagyis az egészségügyi ellátás finanszírozása vagy például a méltányossági kérelmek elbírálása. A természetbeni, pénzbeli ellátások kifizetése az államkincstárhoz, a többi - javarészt gazdálkodási, működtetési - feladat pedig az egészségügyi államtitkársághoz kerül.

A kormány idén májusban döntött az Országos Egészségbiztosítási Pénztár átalakításáról. A változást a bürokráciacsökkentés tette indokolttá.

Arra a kérdésre, hogy az OEP átalakítása hány munkavállalót érint, Ónodi-Szűcs Zoltán nem nyilatkozott. Mindössze annyit mondott, hogy a bértömeg 20 százalékkal csökken.

Kampánytéma lesz az egészségügy

Az egészségügyért felelős államtitkár közölte, az elmúlt időszak sikereként lehet elkönyvelni, hogy a jövő évi költségvetésben 170 milliárd forinttal jut több az ágazatra, és ezen felül 40 milliárd forint a budapesti ellátás újraszervezésére.

További sikerként értékelte az egészségügyben megkezdett és az elkövetkező években folytatódó béremelési programot, és azt, hogy megkezdődött az emelt szintű szociális ápolás kérdésének rendezése is.

Ónodi-Szűcs Zoltán biztos abban, hogy az egészségügy kampánytéma lesz a választások közeledtével.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +11 °C

Miután a felhős tájakon is szakadozik, csökken a felhőzet napos idő várható felhőátvonulásokkal. Főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!