Feltérképezték az elefántkór kórokozójának genomját

Washington, 2007. szeptember 21. (MTI/Reuters) - Tudósok feltérképezték az elefantiázist előidéző kórokozó öröklési anyagának teljes állományát; a csütörtökön ismertetett felfedezés fontos lépést jelent a betegség elleni gyógyszerek és védőoltások kidolgozásában.

Az elefántkór idült nyirokpangás okozta vizenyő és a kísérő gyulladásos jelenségek talaján kialakuló kötőszövet-szaporulat, amely az elefántéhoz hasonlóvá változtatja az érintett, leggyakrabban alsó végtagokat. Kórokozója egy kis, fonalszerű féreg, amely évekig él az emberi szervezetben, és a nyirokmirigy-rendszerben tenyészik.

A Science szerint a kutatók feltérképezték a Brugia malayi nevű féreg, az elefántkór egyik lehetséges kórokozójának genomját.

Szakértők szerint világszerte több mint 150 millió embert fertőzött meg ez, illetve az ehhez hasonló más élősködő, elsősorban Afrika és Latin-Amerika egyes részeiben. Az Egészségügyi Világszervezet becslései szerint több mint 40 millióan váltak mozgásképtelenné és szenvedtek súlyos elváltozást elefántiázis következtében.

A fertőzést rendszerint moszkitó terjeszti, amely előzőleg egy másik fertőzött ember véréből fogyasztott, amelyben benne volt a féreg lárvája.

A kutatók szerint a féregnek a fertőzését felelős génjei révén azonosíthatók a betegséget kiváltó tulajdonságok, ami lehetővé teszi új gyógyszerek és védőoltások kifejlesztését.

A féreg által kibocsátott vegyi anyagok csökkentik a szervezet immunrendszere adta választ.

"Jobb gyógyszerekre, jobb terápiára van szükségünk. A mostani gyógymódok nem teljesen hatékonyak" - szögezte le Elodie Ghedin, a kutatást vezetője, a Pennsylvaniai Pittsburgh-i Orvosi Egyetem fertőző betegségek szakértője.

"Most amikor, megvan a teljes genom, rendelkezésükre áll a lehetséges gének listája, részletesebben tanulmányozhatjuk őket" - mondta Gheddin egy telefoninterjúban.

A féreg gyakran azokban a véredényekben telepszik meg, amelyek a nyirokcsomók vérellátását biztosítják, megakadályozzák a folyadékelvezetést, folyadékfelgyülemlést és duzzadást idéznek elő a környező szövetekben. Előfordulhat a szövetek elfertőződése, elfeketedése és nedvesedése. A betegségben szenvedőknél az elváltozás súlyos rokkantságot idézhet elő és nagyon fájdalmas.

A parazita férgek által okozott betegség gyógyítható, de a jelenlegi gyógyszerek évtizedekkel ezelőtt fejlesztették ki - mutatott dr. Anthony Fauci, a Nemzeti Allergia és Fertőző Betegségek Intézetének igazgatója közleményében.

"Haladéktalanul szükség van új felfedezésekre a betegség területén, mivel a jelenlegi gyógyszereknek káros mellékhatásuk van és kialakult a velük szembeni rezisztencia" - tette hozzá Fauci, akinek az intézménye a kutatást finanszírozó Amerikai Egészségügyi Intézetekhez tartozik.

A nőstény féreg nyolc évig is élhet a szervezetben. A jelenlegi gyógyszereket évekig kell szedni, amíg az összes lárva elpusztul, de a kifejlett férgekre ártalmatlan.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!