Bevált lázcsillapítási tanácsok

Nem káros vagy mindenáron csillapítandó tünet a láz, ám olyan jelenség, amire különösen figyelni kell, ha gyermekünk beteg. Ha 38 fok feletti értéket jelez a kijelző, csillapítanunk kell!

A tévhitekkel ellentétben a láz nem káros reakciója testünknek, hanem egy hasznos tünet, ami leggyakrabban fertőzések kapcsán jelentkezik. Láz során úgynevezett lázkeltő anyagok szabadulnak fel a szervezetben, ezek pedig a test belső normális hőmérsékletét megemelik. Elsődleges haszna, hogy a kórokozók nagy többsége rosszabbul szaporodik ilyen körülmények között, az immunrendszer viszont hatékonyabban működik.

leghatásosabb fogásokat !

  • A test fizikális hűtésére alkalmazhatjuk a priznicet (hűtőborogatás, állott vizes borogatás), ám ez utóbbi csak csuklóra, bokára, homlokra kiterjedő változata a hiedelmekkel ellentétben nem sokat ér, mert kicsi a felület, ahol hőt szeretnénk elvonni. A priznichez engedjünk egy edénybe (lavórba) langyos vizet, mártsunk bele egy törülközőt vagy fürdőlepedőt, ha pedig jól átnedvesedett, kicsavarva tekerjük a gyerek törzse köré! A nedves törülköző a legjobb, ha a hónaljától combközépig hűti! Az ágy és az ágynemű megóvása érdekében a nedves törülköző fölé tegyünk egy szárazat is. Amikor a test hőmérsékletét átvette a borogatás, cseréljük le egy másik vízbe mártottal! Ezt mindaddig folytassuk, amíg a gyermek láza le nem megy.
  • A hűtőfürdő is hatékony segítség magas láz esetén: engedjünk a fürdőkádba kb. 33-34 fok hőmérsékletű vizet, és ebbe ültessük a kicsit! Lassan, fokozatosan hűtsük a vizet, kezünkkel kavargassuk, hogy nehogy görcsöt kapjon a gyermek!
  • Ezek a hűtőfolyamatok ne tartsanak tovább tíz percnél, és ne hűsük 37 fok alá a testhőmérsékletet, alkalmazásuk alatt ne nyissunk ablakot!
  • Láz esetén rendkívül fontos a folyadékpótlás, mert a kiszáradásnak a láznál is komolyabb következményei lehetnek! A közhiedelemmel ellentétben nem jó, ha ilyenkor forró teával kínáljuk a kicsit, ehelyett szobahőmérsékletű, szénsavmentes folyadékról gondoskodjunk!
  • Nem helyes a kicsiket paplannal bebugyolálni a "majd kiizzadja" közkeletű felfogásra alapozva, mert a vastag takaróréteg gátolja a hőleadást. Ilyenkor laza, könnyen szellőző pizsamát adjunk rájuk! Ez alól kivételt képez természetesen, ha a kicsi jelzi, hogy fázik, ilyenkor takarjuk be!
  • Lázcsillapításra a vény nélkül kapható, kifejezetten gyermekeknek készült gyógyszereket használjuk, váltogassuk, előírt adagolásban, de csupán 38 fok feletti hőmérséklet esetén!

)
5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +13 °C

A sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyekből elszórtan - kisebb számban északon - pattanhatnak ki záporok, zivatarok. Nagy területen megélénkül, néhol megerősödik az északi, északkeleti szél, de zivatarok környezetében is lehetnek erős, viharos széllökések. A hőmérséklet délután 26 és 31, késő este 18, 24 fok között között alakul. Ma még melegfronti hatásokra kell számítani, de este hidegfront érkezik.

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Hogy érzi most magát fizikailag?

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Milyen most a lelkiállapota?

Hogy érzi magát?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra