Betegség, amelybe belehalt Burger Barna

Súlyos betegségben meghalt Burger Barna keddre virradóra. A közismert fotós az ALS nevű, izomsorvadással járó betegségben szenvedett.

Kedd hajnalban, hosszú betegeskedés után elhunyt Burger Barna. A közismert fotóművész évek óta az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) nevű, izomsorvadással járó betegségben szenvedett. Utolsó kiállítását tavaly augusztusban nyitották meg, a kéktúra útvonalán készült fotói bemutatását már csak segítséggel tudta végrehajtani. Három nappal az 52. születésnapja előtt adta fel a küzdelmet a súlyos betegséggel szemben.

Az ALS az akaratlagos mozgások kivitelezéséért felelős ("motoros") neuronok halálát jelenti. Kialakulásáról, a kezelés lehetőségeiről és a betegség lefolyásáról az alábbi cikkünkben olvashat bővebben!

Hawking már 50 éve küzd a betegséggel

Az ASL igen ritka, előfordulása 5 beteg 100 000 lakosra vetítve. A szórványos esetek jellemzően 40 és 60 éves kor között kezdődnek, de a betegség bármelyik életkorban kialakulhat, sőt a genetikailag kódolt esetek első tünetei nagyrészt fiatalkorban jelentkeznek. A betegség a világ leghíresebb elméleti fizikusa, Stephen Hawking miatt vált ismertté, akinek 21 éves korára kezdett rohamosan romlani az állapota. Akkoriban az orvosai alig 2-3 évet adtak neki. De idén már 74. életévébe lépett, s bár szinte teljesen mozgásképtelen, kommunikálni is csak egy kifejezetten számára épített számítógép segítségével képes, az alkotókedve töretlen.

A motorikus képességek leépülése után a beszéd képességét is elveszíti a beteg
A végtagok működésének leépülése után a beszéd képességét is elveszíti a beteg

Hawking a szerencsés kevesek egyike, akiknél a betegség a korai megjelenés ellenére is hosszú évtizedekig tartó, lassú lefolyású. Az első tünetek jellemzően aszimmetrikusan, egy testtájon jelentkeznek, gyakran valamelyik végtag testtől távoli részén. Ebből az irányban néhány hónap, vagy egy-két év alatt az egész testre átterjedhet a betegség, a motorikus képességek leépülését követően a beszéd, rágás és nyelés képességét is elveszíti a beteg. Emellett a gondolkodás és az érzékelés terén ritkán tapasztalható visszaesés, és a betegeknek már olyan, szemmozgást követő számítógépet is kifejlesztettek, amely segíti őket a kommunikációban.

Jelenlegi ismereteink szerint a progresszióját nem lehet feltartóztatni, a kezelés célja a leépülés folyamatának lassítása és az életkörülmények javítása. Léteznek már olyan gyógyszerek, amelyek a központi idegrendszer glutamátszintjének a csökkentésével képesek lassítani a leépülés folyamatát. Más készítmények a betegséget kísérő tünetek ( izomgörcsök , székrekedés, kimerültség) enyhítését célozzák. Az izomerő megőrzésében gyógytornász is segítheti a beteget, a beszédterápia pedig a kommunikációs képesség leépülésének folyamatát lassítja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!