Az orvos így is kezelheti a beteget

A szerdai Magyar Közlönyben jelent meg a kormány 157/2020. (IV. 29.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet során elrendelt egyes egészségügyi intézkedésekről, amelynek lényeges pontja a telemedicina alapjainak szabályozása.

Hogyan legyünk jó betegek? Kattintson a hasznos tippekért.

A rendelet a gyakorlatban megteremti a távkonzultáció jogszabályi lehetőségeit az egészségügyben - olvasható a portfolio.hu -n. Kiderül ugyanis belőle, hogy az egészségügyi szolgáltatás nyújtásának és finanszírozási elszámolásának nem feltétele a beteg személyes jelenléte, ha az ellátás sajátosságai és orvosszakmai megítélése ezt lehetővé teszik.

Az orvos a beteg személyes jelenléte nélkül is kezelheti őt.
Az orvos a beteg személyes jelenléte nélkül is kezelheti őt. Fotó: Getty Images

Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt rendelet azt is kimondja, hogy telemedicinának minősül az a tevékenység, amelynek célja a beteg távollétében többek között az egészségi állapotának szakmai megítélése, a konkrét betegség(ek) meghatározása, illetve az állapotának követése és diagnózis felállítása távmonitoring eszközökkel és egyéb infokommunikációs technológiák révén hozzáférhető információk alapján.

Telemedicina keretében nyújtható egyebek mellett betegirányítás távkonzultáció formájában, amely a szakorvosi távkonzultációt megalapozza, diagnózis, terápiás javaslat felállítása távkonzultáció keretében, illetve távmonitoring, távdiagnosztikai eszközzel, gyógyszer rendelése, beutaló kiállítása vagy védőnői tanácsadás.

Ilyen esetben is fontos a megfelelő dokumentáció

A dokumentációt természetesen ilyen esetekben is biztosítani kell. Az egészségügyi szolgáltatónak gondoskodnia kell arról, hogy saját intézményi informatikai rendszerében és ezáltal az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) meglegyen a vizsgálat tényét és szereplőit dokumentáló eseménykatalógus-bejegyzés és egy, a vizsgálatot szakmai szempontból igazoló elektronikus kórtörténeti dokumentum.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!