Az autizmust nyálból is ki tudják mutatni

Rendellenes fehérjék jelenléte a nyálban autizmusra utalhat, mely megkönnyíti a betegség mielőbbi felismerését, ezáltal lehetővé válhat a kisgyermekkori korai fejlesztés - állítják olasz kutatók.

Az eredmények még megerősítésre várnak, mivel az olaszok csak 27 autista bevonásával végezték vizsgálatukat. Egy szakértő szerint hasonló kis tanulmányok esetében az utánkövetés nem erősítette meg az eredeti következtetéseket. A becslések szerint 150 emberből egyet diagnosztizálnak autizmussal. A betegek számára sokkal nehezebb a többi emberrel való kommunikáció, valamint mások érzelmeinek megértése.

Az autizmus oka egyelőre a tüneteket produkáló gyerekek kilencven százalékánál ismeretlen - mondta el a szakértő, Dr. Andrew Zimmerman, a baltimorei Kennedy Krieger Intézet Autizmus és Kapcsolódó Rendellenességek Központjának kutatásért felelős igazgatója, gyermekneurológus. Nem áll rendelkezésre olyan teszt, mely biológiai jelek alapján szűrné ki a betegséget.

A Journal of Proteome Research januári számában közzétett olasz cikk szerint a nyálteszt ígéretes eredményeket hozott. A kutatók azt állítják, hogy 27 autista beteg közül 18 esetben találtak rendellenes fehérjéket a nyál vizsgálata során. A vezető szerző Massimo Castagnola (római Katolikus Egyetem) szerint lehetséges, hogy a fehérjék a csecsemőkori kóros agyfejlődés jeleként vannak jelen. A probléma az, hogy az autista betegek általában nem együttműködőek. Nem tudni továbbá, hogy pozitív teszteredmény után hogyan lehetne kezelni a kiszűrt betegeket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Az esőt nyugat felől síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!