A cinkhiány jelei

A cink nagyon fontos a szervezetünk egészsége szempontjából - minden szervünknek és szövetünknek szüksége van rá. Szerencsére sok étel tartalmazza, de ha például valaki fogyókúrázik, előfordulhat, hogy nem visz be belőle eleget. Erre utalhatnak az alábbi jelek is.

Gyenge immunrendszer

A megfelelő cinkszint nagyon fontos ahhoz, hogy szervezetünk védekezőrendszere megfelelően működjön, és a hormonháztartásunkra is hatással van. Így ha azt tapasztaljuk, hogy egyik betegségből a másikba esünk, vagy nagyon nehezen épülünk fel valamilyen meglévő egészségügyi problémából, azért akár a cinkhiány is felelős lehet.

Egészen addig nem igazán törődünk az immunrendszerünkkel, míg valami kórokozó át nem töri ezt a védelmi vonalat. Ha ez megtörténik, akkor szinte mindenki el kezd azon gondolkodni, hogy miként erősíthetné meg ezt a pajzsot. Cikkünkben találhat néhány tippet!

Hasmenés

A krónikus hasmenés különösen gyerekeknél utalhat cinkhiányra. Ha ilyesmire gyanakszunk, mindenképpen konzultáljunk a gyerekorvosunkkal, mielőtt cinktablettákat kezdenénk adni a gyermekünknek.

Hajhullás

A súlyos cinkhiány a hajszálak elvékonyodásához, illetve nagyon intenzív hajhulláshoz vezethet - de csak akkor gyanakodjunk rá, ha emellett egyéb tüneteink is vannak, hiszen a hajhullás számos egyéb dologgal is összefügghet. Ráadásul azoknál, akiknek hosszú a haja, súlyosabbnak is látszik, mint amilyen valójában.

A súlyos cinkhiány hajhullást is okozhat
A súlyos cinkhiány hajhullást is okozhat

Csökkent szaglás illetve ízérzékelés

Ha azt kezdjük tapasztalni, hogy nem esik jól az étel, mert semminek sem érezzük a megszokott módon sem az ízét , sem az illatát, vagy éppen másfélének érezzük, mint eddig, az is egy jellemző tünete a cinkhiánynak. De ebben az esetben is az orvos szava kell, hogy legyen a döntő, mivel például bizonyos gyógyszerek mellékhatása is lehet a csökkent ízérzékelés illetve szaglás.

Gyengülő hallás

Több kutatás is talált már összefüggést az alacsony cinkszint illetve a gyenge vagy gyengülő hallás között - a jó hír az, hogy a hallás romlása cink szedésével visszafordítható. A szakértők szerint ugyanis a cink antioxidáns illetve gyulladásgátló hatása miatt segít csökkenteni az oxidatív stresszt a belső fülben.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!