A cinket ötvözetek formájában már az ókorban is ismerték, de az emberi szervezetben betöltött szerepére sokáig senki sem gondolt. Persze arra is csak a XVIII. században jöttek rá, hogy a természetben előforduló szervetlen kémiai elemek, mint pl. a vas, megtalálható a vérben, és azt is csak ebben az időben ismerték fel, hogy a csont a kalciumnak köszönheti a keménységét.
Ha elfogadjuk, hogy az élet az ősidőkben a sós óceánokban keletkezett, magától értetődőnek vehetjük, hogy sejtjeink ásványianyag-összetétele az ősóceán ásványianyag-összetételéhez hasonló.
Ma már a cinkről is tudjuk, hogy minden élő szervezet számára nélkülözhetetlen. A XIX. század közepén már rájöttek arra, hogy a növényeknek szükségük van a cinkre, de csaknem 100 év kellett ahhoz, hogy észrevegyék, hogy a cinkhiányos táplálkozás iráni és egyiptomi fiatalokban a növekedés és a nemi érés lelassulását okozta. Ezt az állapotot a cinkadás javította.
A cink szervezetünk valamennyi sejtjében jelen van, eloszlása azonban nem egyenletes. Koncentrációja az agyban, a szívben, a tüdőben és az izomzatban meglehetősen állandó, míg a vérben, a csontban, a herében és a hajszálakban található cink mennyiségét a táplálék cinktartalma is befolyásolja. Legnagyobb része - kilencven százaléka - az izomzatban és a csontrendszerben található.
A cink élettani hatása
A cink élettani hatása szerteágazó; több mint 100 enzim alkotásában vesz részt, és alkotórésze az inzulinnak, a szénhidrát-anyagcserét szabályozó hormonnak is (az inzulin két láncát kapcsolja össze).
A cinkhiányos táplálkozás következményei
|
Elégtelen cinkbevitelből származó klasszikus hiánytünetek kialakulása rendkívül ritka, de enyhe, marginális hiány - főleg a rossz szociális körülmények között élők körében - gyakori jelenség. Különösen a gyermekek, a fiatal felnőttek, a terhes anyák és az időskorúak veszélyeztetettek cinkhiány kialakulásában. Az enyhe cinkhiányt nehéz felismerni, mert nincsenek jellegzetes tünetei. Ám felhívhatja rá a figyelmet a növekedés lelassulása, pubertás korban a nemi érés késése, az étvágytalanság, esetleg az elhúzódó sebgyógyulás.
Súlyos cinkhiány esetén csökken a szexuális aktivitás és a reprodukciós képesség, romlik az ízérzés és a szaglás, lassúbb a sebgyógyulás, csökken a szervezet ellenálló-képessége, hasmenés jelentkezhet, bőr- és hajelváltozások figyelhetők meg. Néha magatartásváltozás alakul ki, és csökkenhet a tanulási képesség. Gyermekkorban a tartós cinkhiány törpenövést eredményezhet. Kiegyensúlyozott, változatos táplálkozás fedezi a szervezet cinkszükségletét.
Kellően változatos, kiegyensúlyozott táplálkozással elegendő cink jut szervezetünkbe. Sok cinket tartalmaznak a húsok és a húskészítmények, a máj, a tej és a tejtermékek, a tengeri eredetű élelmiszerek, a kagylók, a rákok, a gabonacsíra, a hüvelyesek, az olajos magvak, a zöldségek stb. A cink felszívódását csökkentheti a zöldségek nagy fitát- és a tejtermékek nagy kalciumtartalma. Az anyatejből származó cink nagyobb hányada hasznosul, mint a tehéntejből vagy a tápszerekből származóé. A cink mikroelem, ami azt jelenti, hogy a napi szükséglet nem éri el a 100 mg-ot. Különböző népcsoportoknál végzett táplálkozási felmérések azt mutatják, hogy a cinkbevitel csak az ajánlott mennyiség 47-67 százalékát éri el, ami az enyhe, szubklinikus (klinikai tüneteket még nem okozó) cinkhiány gyakori előfordulását sugallja.
Feltehetően a tényleges cinkbevitel hiánya a felmérések adatainál lényegesen kisebb, de kétségtelenül számolni kell vele. A laboratóriumi mérések csak a vizsgált egyének kb. 1 százalékának vérszérumában mutattak ki alacsony cinkértékeket.
A cink igen kevéssé és csak az ajánlott bevitelt lényegesen meghaladó mennyiségben toxikus. Túlzott bevitel, ami pl. galvánozott vasedények használatából eredhet, rézhiányhoz, vérszegénységhez vezethet, és gyomor-bélrendszeri tüneteket idézhet elő: ezenkívül a szérum a HDL-koleszterin (védő koleszterin) szintjét is csökkentheti. Mesterséges táplálásnál vagy cinkszupplementáció kapcsán tartósan nagy, a szükséglet többszörösét meghaladó cinkbevitel zavart okozhat a rézanyagcserében, a rézhiány pedig a vasanyagcserében idéz elő kedvezőtlen változást.
Tekintve hogy egy-egy mikroelem bevitelének nemcsak abszolút mennyiségét, hanem más mikroelemekhez viszonyított arányát is fontos figyelembe venni, az élelmiszerek mikroelemekkel történő dúsítása, illetve a táplálékkiegészítők összeállítása nem egyszerű kérdés. IX. évf. / 5. szám
