Veszélyesek-e a tamponok?

A tampon használatával kapcsolatban sok mítosz kering, például hogy károsítja az egészséget, felcsúszhat egészen a méh üregébe, vagy akár halált is okozhat. Mi ezekből az igazság? Valóban veszélyes tampont használni?

Halálos betegséget okoz, ha túl sokáig hagyjuk bent a tampont?

Az úgynevezett toxikus sokk szindróma egy nagyon ritka betegség, melyet a Staphylococcus aureus, illetve a Streptococcus pyogenes baktériumok melléktermékei, exotoxinjai okoznak. Az 1980-as években kiderítették, hogy a túlságosan sokáig bent hagyott tampon is okozhatja ezt a súlyos betegséget, mely időnként halállal is végződhet.

Azonban az új típusú tamponoknál már más alapanyagokat használnak, így a fertőzés veszélye minimálisra csökkent (a szakemberek szerint a tamponhasználat miatti toxikus szindróma 100 000 nőből 1-5-öt érint). A rizikó további csökkenéséhez elegendő, ha maximum 6-8 órán keresztül hagyunk bent egy tampont, ha mindig a vérzés erősségének megfelelő legkisebb méretet használjuk, és ha felváltva használunk tampont és egészségügyi betétet.Időnként azzal riogatják a fiatal lányokat, hogy azért nem szabad tampont használni , mert az felcsúszhat egészen a méh üregébe, onnan pedig csak műtéti úton lehet eltávolítani. Ez természetesen csak városi legenda, ugyanis a méhszáj "átjárója" annyira szűk, hogy kizárt, hogy egy tampon a méhbe kerüljön.

Elveszhet a tampon a méh belsejében?

Annak már valamivel nagyobb az esélye, hogy a tampon túlságosan hátracsúszik, nem lehet elérni, így kivenni sem - ez elfordulhat például akkor, ha valaki elfeledkezik a tamponról és úgy bújik ágyba a partnerével. A szakemberek szerint ha leguggolunk, és megpróbáljuk a középső ujjunkkal (általában ez a leghosszabb) kitapogatni a tampont, akkor általában óvatosan ki is tudjuk húzni. Amennyiben ez nem sikerül, a nőgyógyász néhány perc alatt el tudja távolítani a beszorult tampont.

Veszélyt jelenthet a tampon egészségünkre nézve? nőgyógyászat hüvely tampon tamponhasználat fertőzés méh
Veszélyt jelenthet a tampon egészségünkre nézve?

Allergiás lehetek a tamponra?

Nagyon kicsi az esélye annak, hogy valaki a tamponra, annak anyagára allergiás legyen. A tampon felhelyezése, használata során jelentkező kellemetlen érzéseknek gyakran jóval prózaibb oka van: nem megfelelő méretű tampont használunk, rosszul helyeztük fel, vagy a hüvelyi szárazság (melynek oka lehet például hormonális probléma). Az illatosított tamponok illatanyaga valóban okozhat irritációt, de ha a kellemetlen érzés, viszketés a menstruáció elmúltával is megmarad, keressük fel a nőgyógyászt, mert előfordulhat, hogy gombás vagy bakteriális fertőzésünk van.

Daganatos betegséget okoz a tampon?

Néhány évtizeddel ezelőttig a tamponok előállításánál alkalmazott klór miatt minimális mennyiségben a tamponban maradhatott egy dioxin nevű vegyület, melyet daganatos betegségekkel és hormonális panaszokkal is összefüggésbe hoztak. Azonban manapság a gyártás folyamán már nem használnak veszélyes anyagokat, így nem kell tartanunk attól, hogy a tampon használata miatt daganat alakuljon ki a szervezetünkben. Amennyiben mégis aggódunk, hogy a rendszeres tamponhasználat károsítja a szervezetünket, térjünk át az egészségügyi betét, vagy az úgynevezett intimtölcsér, intimkehely használatára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!