Van, akiknek árthat a kávé

Később okozhat gondokat a gyermeknél, ha az ajánlottnál több koffeint visz be szervezetébe a kismama, áll egy friss tanulmányban.

A várandós nőket már évek óta arra kérik a szakemberek, hogy csak mértékkel kávézzanak – ezáltal is csökkentve a vetélés és a koraszülés kockázatát. De egy tanulmány most arra mutatott rá, hogy nemcsak a terhesség során lehetséges problémák elkerülése végett lehet hasznos a mértékletes kávéfogyasztás, hanem a későbbi viselkedészavarok megelőzése miatt is.

Így lehet egészségesebb a kávé A kávénak önmagában is számos pozitív egészségügyi hatást tulajdonítanak, de néhány egyszerű trükkel, egy-két plusz hozzávalóval még egészségesebbé tehetjük kedvenc italunkat. Például az alábbiakkal !

A tanulmányt jegyző kutatók kilencezer, 9-10 éves gyerek agyát vizsgálták meg agyi képalkotó folyamatok segítségével. Az anyákat pedig arról kérdezték, mennyi kávét fogyasztottak a várandósságuk idején. A tudósok arra jöttek rá, hogy a terhesség alatti túlzott kávéfogyasztás összefüggésben állhat a később kialakuló viselkedésbeli gondokkal, mint amilyen például a figyelemzavar és a hiperaktivitás .

A kutatás vezetője szerint a gyerekeknél látott viselkedésproblémák igen enyhék voltak, és a tudósok nem találtak bizonyítékot arra nézve, hogy az anya fokozott kávéfogyasztása befolyásolná a gyerekek intelligenciáját vagy a gondolkodási képességét, a viselkedészavarok és az anya fokozott kávébevitele közt viszont látnak összefüggést. De persze azt is kiemelték, hogy nem csak a kávézás játszhat szerepet a viselkedési problémák kialakulásában. Számos más dolog is befolyásolhatja ezek meglétét a gyereknél, például bizonyos társadalmi és gazdasági tényezők, vagy az, hogy a családban valaki másnak is vannak-e hasonló viselkedészavarai.

koffein, várandósság
A kismamáknak nem javasolt túlzásba vinni a kávézást. Fotó: Getty Images

A kutatók egyelőre nem tudják, hogy a terhességnek mely időszakában és pontosan hogyan járulhat hozzá a koffein ezekhez a változásokhoz, de azt javasolják a kismamáknak, hogy a számukra ajánlott napi legfeljebb 200 mg koffeinfogyasztást ne lépjék túl.

Szokjunk le a kávéról a baba előtt

Ha pedig valaki nem akar kockáztatni, és várandósan inkább nem szeretne kávézni, annak a szakértők azt tanácsolják, hogy próbáljon már a fogantatás előtt leszokni a kávéról. Ugyanis a leszokásnak olyan kellemetlen tünetei lehetnek, mint a fejfájás , hányinger, ingerlékenység vagy koncentrációs zavarok. Azt pedig egyelőre a tudósok sem tudják, hogy a kávémegvonás, valamint az ezzel járó tünetek és a stressz milyen hatással lehetnek a terhességre.

Aki viszont már várandósan döntene úgy, hogy jelentősen mérsékelné a koffeinbevitelt, annak azt javasolják, hogy legalább a babavárás időszakára cserélje koffeinmentesre kedvenc kávéját.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, a gomolyfelhők erősen felhős időszakokat is okoznak. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél veszít erejéből, de még többfelé lesz élénk.Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!