Túl erős menstruáció: honnan tudhatom, hogy érintett vagyok?

A menstruáció havi szinten okoz kellemetlenségeket a nők életében. A túl erős, görcsös menstruáció azonban az általánosnál jóval nagyobb vérveszteséggel jár, ezért mindenképpen vaspótlást igényel.

Egy átlagos menzesz során (4-7 nap alatt) nagyjából 40-60 milliliter vért veszítünk, és jellemzően még az erősebb napokon is elegendő 2-4 óránként cserélni a tampont vagy betétet. A nők 9-14 százalékának azonban ennél jóval erősebb vérzéssel kell megküzdenie minden hónapban. Nézzük, honnan tudhatjuk, hogy mi is érintettek vagyunk-e, illetve mit kell tennünk a következmények mérséklése érdekében.

A túl erős menstruációra utaló jelek

Túl erős menstruációról, vagyis menorrágiáról akkor beszélhetünk, ha a fent említett átlagnál jóval nagyobb mennyiségű vért veszítünk, legalább 80 millilitert. Erre utal például az, ha a tampont és/vagy betétet akár óránként is cserélnünk kell, és még este is többször fel kelnünk emiatt. Tipikus menorrágiás jel még, ha a távozott váladékban nagyobb, alvadt vérdarabokat látunk, illetve ha a havi vérzés egy hétnél is hosszabb. Gyakran társul ezekhez a tünetekhez erős alhasi görcs is, és így összességében jelentősen megnehezíti a mindennapjainkat, illetve ellehetetleníti a nyugodt alvást.

erős vérzés, erős menstruáció, vaspótlás
A túl erős menstruáció jelentősen megnehezíti a mindennapjainkat.Fotó: Getty Images

A háttérben több ok is állhat

Számos oka lehet annak, hogy az átlagosnál jóval erősebb a menzeszünk. A leggyakrabban hormonális zavar, esetleg valamilyen pajzsmirigyprobléma áll a háttérben. Ezenkívül még az alábbiak is megbújhatnak az abnormálisan intenzív vérzés mögött:

  • mióma (jóindulatú daganat a méhben),
  • ciszta,
  • kismedence-gyulladás,
  • a méhnyálkahártya túlságosan nagy mértékű megvastagodása,
  • endometriózis,
  • méhen belüli fogamzásgátló eszköz (spirál).

A fentieknél jóval ritkábban, de az is előfordulhat, hogy a túl erős menstruáció valamilyen nőgyógyászati – például a méhet, a méhnyakat vagy a petefészket érintő – rákra figyelmeztet. Bármi is az ok, minél előbb fényt derítünk rá, annál jobb. Ha tehát úgy érezzük, hogy túlzottan intenzív a havi vérzésünk, valamint az azzal járó fájdalmak és egyéb tünetek, akkor mielőbb keressünk fel egy szakorvost.

A túl erős vérzés következményei

A nagy vérveszteség miatt általános gyengeség és fokozott fáradékonyság jelentkezik. Továbbá – mivel a szervezetben található vas 60 százaléka a vörösvérsejtek hemoglobinjában található – jelentősen csökken a vasszintünk, akár vashiányos vérszegénység is kialakulhat. Egyes számítások szerint míg egy átlagos menstruáció nagyjából 1 milligrammnyi vasveszteséggel jár, addig a túlzottan intenzív vérzés következményeként ennek többszörösének, akár 8 milligramm vasnak is búcsút inthetünk. A vashiányos vérszegénységre a gyakori erős fejfájás, a sápadtság, a torokban jelentkező gombócérzés, a nyelési zavar, a szédülés és a szapora szívverés hívja fel a figyelmet.

Megoldási lehetőségek

Ha a szakember segítségével sikerült kideríteni, hogy pontosan miért küzdünk a „szükségesnél” erősebb havi vérzéssel, akkor a megfelelő kezeléssel vagy beavatkozással jól kordában tartható, de akár teljesen meg is szüntethető a kiváltó ok, ezzel pedig a menzesz is normalizálódhat, vagy legalább mérséklődhet. A tapasztalatok szerint azonban az ilyen esetek mintegy felében képtelenség meghatározni, hogy konkrétan mi vezetett a túlzottan intenzív menstruáció kialakulásához. Ilyenkor csupán tüneti kezelést vethetünk be, a közérzetünket és az életszínvonalunkat azonban már ez is jelentősen javíthatja.

A kialakult vashiányt vaspótló készítményekkel orvosolhatjuk, ügyeljünk azonban a C-vitamin bevitelére is, az ugyanis jelentősen elősegíti a vas felszívódását. A megfelelő készítmény és adagolás megállapítását is ajánlott egy szakértőre bízni, ugyanis átmenetileg – a vérveszteség mértékétől függően – akár igen nagy mennyiségű vas bevitelére is szükség lehet a kiürült vasraktáraink feltöltéséhez. Normális esetben egyébként nagyjából napi 18 milligramm vas bevitelére van szükségünk az egészséges vasszint fenntartásához. Komoly vashiány esetén viszont akár ennek többszörösét is indokoltnak tarthatja a kezelőorvos a havi vérzés idején.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Többnyire erősen felhős, északkeleten tartósan borult lesz az ég. Helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor, legkevésbé a középső országrészben lehet csapadék. Az északnyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 11 fok között várható, de az északkeleti határ közelében csak 3, 5 fok lesz. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!