Miért kell nőgyógyászhoz vinni a gyereket?

A gyermeknőgyógyász vizsgálata sok lányban és édesanyában okozhat szorongást, holott erre semmi szükség. Dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza, gyermeknőgyógyásza szerint egyes fertőzések, betegségek kezelése, illetve tinédzsereknél a fogamzásgátlás gyorsan, hatékonyan megoldható orvosi közreműködéssel.

Mi okozhat szorongást?

A kisebb lányoknál, illetve azoknál, akik kiskorúként először járnak gyermeknőgyógyász vizsgálaton, az ismeretlentől való félelem okozhatja a legfőbb gondot. Ilyen helyzetekben a tapasztalt, empatikus szakember először megnyugtatja a kis pácienst és elmondja, mi fog történni. Fontos tudni, hogy enyhébb esetekben nem is szükséges az orvosnak hozzáérnie a pácienshez, amennyiben pedig mégis, az a lehető legkisebb kellemetlenséggel, gyorsan, hatékonyan történik. Mivel a gyermeknőgyógyászat egy különösen érzékeny orvosi terület, a szakemberek megnyugtató, megbízható személyisége sokat segíthet a kezdeti szorongás leküzdésében.

A korai nemi érés első jelei
A kislányok túl korai nemi érését általában nem veszik komolyan a szülők, pedig mindez intő jel. Komoly betegség jele, ha a gyermek már kisiskolásként, vagy akár óvodásként is másodlagos nemi jellegekkel rendelkezik. Mi a teendő?

Milyen problémával kell gyermeknőgyógyászhoz fordulni?

8-10 éves korig jellemzően nem jelentkeznek komoly nőgyógyászati problémák, többnyire csupán strandon összeszedett fertőzések, "felfázás" panaszaival viszik el a kislányokat orvoshoz. Előfordulhat még az emlő megkeményedése, ami a korai szexuális érés természetes velejárója lehet.

A tizenévesek már sokkal gyakrabban fordulnak orvoshoz - főként menstruációs problémák miatt, a tinédzserek egy részénél azonban a szexuális úton terjedő betegségek okoznak panaszt. Előfordulhat trichomonas, chlamydia , genitális herpesz, és bakteriális vaginosis. Gyakori, hogy a fiatal lányok megijednek a tünetektől, a váladékozástól, a kellemetlen szagtól, de az sem ritka, hogy figyelmen kívül hagyva a jeleket, továbbadják a fertőzéseket. Holott fontos lenne a szülőknek és a gyerekeknek is tisztában lenni azzal, hogy a kezelés nem csak az akut panaszokat szünteti meg, de megelőzheti az esetlegesen súlyos következményeket is, például a meddőséget - hívja fel a figyelmet dr. Demjén László, nőgyógyász, gyermeknőgyógyász.

A gyermeknőgyógyász megnyugtató személyisége nagyon fontos a vizsgálat során

A gyermeknőgyógyász megnyugtató személyisége nagyon fontos a vizsgálat során

A védekezés tinédzserkorban kezdődik

Feltétlenül fontos lenne, hogy a lányok szexuális felvilágosítása időben megtörténjen, akár már a kiskorban feltett kérdések megválaszolásával. Amikor pedig a fiatal lány megkezdi a szexuális életet, mindenképpen ajánlatos felkeresni a gyermeknőgyógyász rendelését a megfelelő védekezés kialakítása miatt. Ebben az életkorban ajánlható a kombinált védekezés, például óvszer és spermicid készítmények (például krém, kúp, tabletta) használata - így kerülhető el a legbiztosabban a nem kívánt terhesség és a szexuális úton terjedő betegségek. Amint rendszeressé válik a nemi élet, alacsony hormontartalmú fogamzásgátló tabletták is elérhetők. Ha az édesanya úgy érzi, hogy egy kívülálló szakember hatékonyabban tud a tinédzser lánnyal beszélni a témáról, és meggyőzni őt a védekezés jelentőségéről, mindenképpen ajánlott még időben gyermeknőgyógyászhoz fordulni.

Forrás: Oxygen Medical

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Az északi tájakon nagyrészt felhős idő valószínű, de a déli és keleti megyékben több helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Északkeleten és a délnyugati tájakon helyenként lehet kisebb eső, zápor. Az Észak-Dunántúlon kevés helyen megélénkül a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként Borsodban és környékén ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!