Méhpolip is okozhat vérzést

Meddőséget és köztes, pecsételő vérzést sok betegség okozhat. Az igazán ijesztő helyzet azonban jellemzően akkor alakul ki, amikor szexuális együttlét után jelentkezik a vérzés, hiszen ilyenkor mechanikai sérülésre is gyanakodnak az emberek. Ha azonban a jelenség rendszeres, akkor nagyobb valószínűséggel polippal állunk szemben. Mit kell tudni róla?

Valószínűleg sokan hallottak már orr, esetleg végbélpolipról . A polypusok szerencsére jóindulatú elváltozások, amik csak ritkán tartalmaznak rákos sejteket. Ez nem jelenti azt, hogy gondot ne okoznának.

A leggyakrabban 40 éves kor felett jelentkezik, de ez természetesen nem törvényszerű. A kialakulásának okai között a leggyakrabban a hormonális változások, eltérések szerepelnek, de sokszor válthatja ki gyulladásos folyamat is. Sokszor keverik össze a miómával , ám a kettő messze nem ugyanaz. Tény, hogy mindkét elváltozás jóindulatú, és a tüneteik is sok ponton megegyeznek, de míg a mióma a méhizomból és a rostos szövetből fejlődik ki, addig a polip hám eredetű, vagyis a nyálkahártya megvastagodása, kitüremkedése.

A méhpolip tüneteinek megjelenésekor érdemes orvoshoz fordulni

A méhpolip tüneteinek megjelenésekor érdemes orvoshoz fordulni

A méhpolip tünetei

Ahogy azt említettük, a polip tünetei sok pontban megegyeznek a miómáéval. A rendszertelen vérzés, vagy az esetleg kialakuló meddőség mindkét esetben fennáll.

Mikor kell azonnal nőgyógyászhoz menni? A legtöbb hölgy csak akkor kezd el rendszeresen nőgyógyászhoz járni, amikor gyermeket vár, pedig egyébként is érdemes nőgyógyásszal konzultálni - összeszedtük, hogy milyen problémáknál fontos mindenképpen felkeresni az orvosunkat. Kattintson! A polip megléte azonban egy kicsit módosít a tüneteken. A rendszertelen vérzés mellett jelentkezhet elhúzódó, bő darabos vérzés, kezeletlen esetekben pedig akár meddőség okai is lehetnek. Ha felmerül a gyanúja, hogy valami nem stimmel, érdemes felkeresni nőgyógyászunkat , főleg, ha még a rákszűrésünk is aktuális - mondja dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza.

A méhpolip diagnózisa

A tünetek megléte esetén mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni. Ultrahang segítségével vizsgálható a nyálkahártya vastagsága illetve láthatóak az esetleges gyanús képletek. Ha felmerül a gyanú méhűri és szövettani vizsgálat javasolható. Régebben ezt altatásban, a köznapi szóhasználatban "kaparással", szaknyelven abrazio segítségével végeztük.

Ma ez már történhet hiszteroszkóp segítségével is, melyet szintén altatásban szoktunk végezni. Ez a beavatkozás is nagyon sokat fejlődött az utóbbi évtizedekben, így már nemcsak a diagnosztikában segít, hanem már operatív megoldásokra is lehetőséget ad az eszköz. Nem beszélve a lézer orvosi alkalmazásáról, mely szintén bevethető a képlet eltávolításában.

A beavatkozás során egy vékony csőszerű eszközt vezetnek a méhbe, amelyben egy lencserendszer és száloptika mellet gyakran munkacsatorna is van. Így pontosabb képet kapunk a polypus méretéről és elhelyezkedéséről, sőt az operatív technika segítségével precízebb, tökéletesebb eltávolításra is mód lehet. Ennek az esetleges kiújulásban tulajdonítunk jelentőséget.

A méhpolip kezelése

A kezelés tehát minden esetben műtéti, hiszen a szövettani diagnózisnak minden esetben ki kell zárnia a rosszindulatú daganat lehetőségét. Sajnos erre csak a panaszok illetve csak az ultrahangos kép alapján nincs mód.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.