Méheltávolítás: hogyan zajlik a műtét?

A testünkben létrejöhetnek olyan jó- és rosszindulatú elváltozások, melyek a méh eltávolítását teszik szükségessé. Hogyan zajlik egy méheltávolító műtét, és mik lehetnek az esetleges szövődmények?

A kor előrehaladtával olyan változások jöhetnek létre a méhben, melyek szükségessé tehetik annak eltávolítását. Ilyenkor az orvos számba veszi a lehetséges következményeket, illetve a betegség súlyosságát, és eszerint dönt a műtét kimenetelét illetően.

A műtét előtt

A műtét előtti kivizsgálás nagyon fontos: ilyenkor a méh állapotát, elhelyezkedését és méretét is megvizsgálják. Ezt elsősorban rutin nőgyógyászati vizsgálattal és ultrahanggal teszik meg. Ahhoz, hogy feltérképezzék az esetleges problémákat, vérvizsgálat és méhnyakrákszűrés is szükséges. Ahhoz, hogy tudják, a méhet milyen műtéti eljárással távolítják majd el, tudniuk kell a beteg kórtörténetét, de előfordul, hogy a vizsgálatok során derülnek ki egyéb betegségek. Fontos, hogy az orvos tudjon az esetlegesen szedett gyógyszerekről, hiszen például a vérhígító gyógyszerek a műtétnél komplikációkat okozhatnak. Emellett elvégeznek még altatóorvosi vizsgálatot, kiértékelik a laborban az eredményeket, EKG-t és mellkasi röntgent is végeznek.

A hüvelyi méheltávolítás

Amennyiben a vizsgálatok során kiderült, hogy a betegnek nem túl nagy a méhe, nincs hegesedés nincs egyéb kóros elváltozás a kismedencében, illetve ha a hüvely elég tág, akkor hüvelyi méheltávolítással operálnak.

A műtétet végezhetik altatásban vagy gerincvelői érzéstelenítésben is. A beteget ez a fajta műtét kevésbé terheli meg, gyorsabb a gyógyulási idő és műtéti heget sem okoz. A műtét során az egész méhet és a méhnyakat is eltávolítják. A hüvelycsonkot ugyanazon tartószalagokhoz varrják vissza, és annak helye nem változik.

A műtét után

Mivel varratszedés nem történik, így a hosszabb kórházi tartózkodás sem indokolt. Azonban a szexuális együttlétet hanyagolni kell egy ideig, az esetleges gyulladás végett. Műtét után szövettani vizsgálat történik. Kontrollra 6 hét után kell visszamenni, ennyi ugyanis a teljes gyógyulás.

Ha a műtétet hasi úton végzik, a beteg még 4-7 napig a kórházban marad
Ha a műtétet hasi úton végzik, a beteg még 4-7 napig a kórházban marad

A hasi méheltávolítás

Ezt a megoldást akkor választják, ha valamilyen nőgyógyászati probléma is jelen van a beteg szervezetében. Ilyen lehet az endometriózis, a daganatos elváltozások, mint a méhtestrák, és a méhnyakrák , petefészek vagy petevezető elváltozása illetve a kismedencei fájdalom is.

Ilyenkor a hasfalon hosszanti metszést ejtenek, miután a beteg megkapta a gerincvelői érzéstelenítést, vagy elaltatták. Eltávolíthatják az egész méhet, a méhnyakat, a petefészket és a petevezetőket is. Amennyiben nem jelentkezik komplikáció, úgy a beteg 4-7 napig kórházi ellátásban részesül.

A műtét után

A műtétet követő pár napban a húgyhólyagba katétert vezetnek, de ha szükséges, akkor a gyógyulást megakadályozó váladék vagy vér elvezetésére is használnak műanyag csöveket. Az eltávolított szerveket szövettani vizsgálatnak vetik alá.

Varratszedést a műtét utáni 6. 7. napon végeznek. A műtét után 6 héttel érdemes nőgyógyászati kontrollra menni, illetve kerülni a szexuális kontaktust.

A méh- és hüvelysüllyedés tünetei A középkorú nők fele küzd a problémával, de mert sokan nem mennek orvoshoz, mert szégyellik a panaszaikat, talán még ennél is többen érintettek. Kezelés hiányában javulás nem, csak az állapot romlása várható. A részletekért kattintson !

Milyen szövődmények alakulhatnak ki?

A műtét előtt a beteget tájékoztatják az esetleges szövődményekről. Gyakori szövődmény lehet a bevérzés, a hólyaghurut , vagy a varratelégtelenség. Ritkább szövődményként tartják számon a vérrögképződést, gyulladást, embóliát vagy a bélrenyheséget.

A műtét közben megsérülhet a húgyhólyag vagy a húgyvezető, ebből adódóan sipoly is kialakulhat.

Később jelentkező szövődmény lehet a hüvelycsonk süllyedése is.

A méh eltávolítása után nem jöhet létre terhesség, sem pedig menstruáció, azonban a menopauzát csak akkor okoz, ha a petefészket is eltávolítják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre kevesebb helyen - főként északkeleten - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!