Génteszt jelezheti, kinél várható korai menopauza

Hamarosan génteszt segítségével állapíthatják meg a nők már a húszas éveikben, hogy meddig tart termékenységük, meddig érdemes várniuk a gyerekvállalással.

A Human Molecular Genetics című szaklapban ismertetett tanulmányban brit kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy négy génváltozat kapcsolatba hozható a nők korai, 45 év előtti menopauzájával.

A húsz nőből egyet érintő állapot azzal jár, hogy a nő termékenysége már harmincas évei derekán jelentősen lecsökken. A petefészekben még meglévő, éretlen petesejtek mennyiségét nehéz megbecsülni, a kimerülés hátterében lévő biológiai folyamatok nem kellően ismertek. A menopauza általában akkor következik be, amikor a petefészekben a megmaradt petesejtek száma 1000 alá megy.

A brit Exeter Egyetem kutatói 2000 nőt vontak be tanulmányukba, akik korai menopauzán estek át, valamint hasonló számban olyanokat, akiknél a megszokott életkorban jelentkezett a változás. A már korábban "gyanúba" került négy génváltozat jelenlétét vizsgálva a szakemberek megállapították, hogy mindegyik jelenléte egyenként is befolyásolta a menopauza időpontját. Amikor azonban egynél több változatot találtak, a hatás még nagyobb volt.

Menopauza Mint Anna Murray kutatásvezető hangsúlyozta, a menopauza időpontjának ismerete már jóval korábban, a gyerekvállalás időpontjának eldöntésében fontos lehet a nő számára.

Az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság (ASHRE) június végi konferenciáján számoltak be eredményükről iráni orvosok, akik szerint egyszerű vérteszttel megállapítható, mikorra várható egy fiatal nőnél a menopauza. A teszttel - kidolgozói szerint - a nők olyan eszközt kaphatnak, amely segíti őket családalapítási terveik pontosításában. Az ott ismertetett vérteszt az úgynevezett anti-Müller hormon (AMH) szintjét méri, amely a petefészekben az érett petesejt termelődését, kiszabadulását kontrollálja.

Az iráni orvosok mérései szerint, ha egy 20 éves nő vérében milliliterenként 4,1 nanogrammnál kevesebb az AMH hormon szintje, nagyobb a valószínűsége, hogy korán jelentkezik nála a menopauza, azaz már 45 éves kor előtt. Ezzel szemben azoknak a 20 éves nőknek, akik vérében legalább 4,5 nanogramm AMH mérhető, jó esélyük van arra, hogy csak 50 éves korukon túl következik be náluk a menopauza. Ez az érték 25 évesen már csak 3,8 nanogramm, 30 évesen pedig 2,9 nanogramm, ami azt mutatja, hogy a női termékenység igen gyorsan csökkenhet az életkorral.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!