53 gyereke született, mire kiderült a súlyos genetikai rendellenessége

Spermadonorbotrány Belgiumban: csak később derült ki, hogy genetikai rendellenességet hordozott az a férfi, akitől 53 gyermek fogant.

Harminckilenc anyánál összesen ötvenhárom gyermek fogant Belgiumban egy genetikai rendellenességet hordozó dán donor hímivarsejtjeiből – közölte a belga hírügynökség a szövetségi gyógyszer- és egészségügyi termékügynökség (FAGG) közleményére hivatkozva. A problémára csak később derült fény, több termékenységi klinika is súlyos hibákat követett el. 

kislány babát tart a kezében egy férfi
53 gyereke született egy dán férfinak, mire kiderült a súlyos genetikai rendellenessége. Fotó (illusztráció): Getty Images

Genetikai rendellenesség egy spermadonornál

A szóban forgó donor sejtjeit a dán Cryos spermabank közvetítette, többségében belga termékenységi klinikák részére. A mintákat 24 országba szállították. Később azonban kiderült, hogy a férfi a COL3A1 gén egyik rendellenes variánsát hordozza. A genetikai eltérést két, a donor mintáiból született gyermeknél is azonosították. A donort ezt követően – idén júliusban – kizárták a további adományozásból.

A COL3A1 gén a III-as típusú kollagén termelődéséért felel, amely fontos szerepet játszik a bőr, az erek és több szerv szerkezeti stabilitásának fenntartásában. Egyes génváltozatai örökletes kötőszöveti betegségek kialakulásához vezethetnek, ezért jelentős kockázatot hordozhatnak az utódokra nézve. Az ügy ráirányítja a figyelmet a spermadonorok genetikai szűrésének fontosságára. Bár a donorokat rendszeresen vizsgálják, a genetikai tudomány fejlődésével egyre több olyan eltérés válik azonosíthatóvá, amelyek korábban nem voltak kimutathatók vagy ismert kockázatot jelentők.

Hibáztak a termékenységi klinikák

A belgiumi szabályozás szerint egy donor legfeljebb hat család részére adhat spermát. Egy donor tehát csak hat anyának adományozhatna, ám ezek az anyák több gyermeket is szülhetnek ugyanattól a donortól. A hatóság tájékoztatása szerint azonban két belgiumi klinikán is túllépték a törvényben meghatározott korlátot, az egyikben húsz alkalommal.

Tavaly is volt egy hasonló eset

Ilyen eset nem most fordult elő először. Tavaly egy másik dán spermadonorról is kiderült, hogy örökletes daganatos betegségek kockázatát növelő genetikai elváltozást hordozott. Az eset nyomán Belgium tovább szigorította a termékenységi központok működésére vonatkozó szabályokat, hangsúlyozva a genetikai ellenőrzések és a donorok nyomon követésének szerepét a reprodukciós orvoslásban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a Dunától keletre még délután is lehetnek erősen felhős körzetek. Számottevő csapadék már nem valószínű. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?