Endometriózis: tünetek, okok, kezelés

Sok nő panaszkodik erős hasi fájdalmakra, mely jelentkezhet folyamatosan, de van, akinek ez a ciklusának csak bizonyos napjain tér vissza hónapról-hónapra. Sajnos előfordulhat, hogy a háttérben betegség áll, amivel fontos foglalkozni. Ha ugyanis elhanyagolják, akkor a panaszok súlyosbodhatnak.

Mi az az endometriózis?

Erről a betegségről akkor beszélünk, amikor az endometrium, vagyis a méhet bélelő nyálkahártya a méhen kívül máshol is, például a hasüregben is megjelenik. Ez azért problémás, mert az oda nem illő sejtek a megjelenésük helyén steril gyulladást váltanak ki, ráadásul ugyanúgy reagálnak hormonális változásokra.

Ez azt jelenti, hogy normál esetben a ciklus folyamán az esetlegesen megtermékenyített petesejt fogadására a méh előkészül. A női hormonok fokozott jelenléte mellett az endometrium megvastagodik, hogy a petesejt be tudjon ágyazódni. Ha a megtermékenyítés elmaradt, akkor a ciklus végén a hormonszint csökken, a feleslegessé vált megvastagodott szövet pedig vérzés kíséretében leválik.

Mióma, polip, ciszta A megszokott nőgyógyászati vizsgálatot rutinszerűen végzik az orvosok, páciensként már mi is fejből fújjuk a forgatókönyvet. Ám a szokásos apró problémák mellett néha titokzatosnak tűnő betegségek is képbe kerülnek. Mire számítsunk ilyen esetekben? A méhen kívül található endometrium szintén reagál a ciklusra, vagyis megvastagszik, majd leválik. Ha azonban ez nem a méhben történik, akkor a leváló szövet, és a vér nem tud kiürülni a szervezetből, így gyulladásokat, és adhéziókat (összenövéseket) okozhat. Ha például ezek az összenövések a petevezetőben alakulnak ki, akkor ez meddőséghez is vezethet.

Az endometriózis erős fájdalommal jár

Az endometriózis erős fájdalommal jár

Endometriózis tünetei

Az endometriózis tünetei sajnos nem utalnak egyértelműen a betegségre, így csak ezek alapján kimutatni a kórt nem lehet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan figyelmeztető jelek, melyek indokolnának a kivizsgálást. Ilyen lehet például az igen fájdalmas menstruáció, az ismeretlen eredetű hasi fájdalom, a sikertelen terhességek vagy a meddőség is.

A betegség igazolására általában laparoszkópiára van szükség, ekkor nemcsak igazoljuk a betegséget, hanem a szükséges szövettani lelethez is hozzájutunk, ami sajnos nélkülözhetetlen a továbbiakban esetlegesen tervezett gyógyszeres kezeléshez. Laparoszkópia során lehetőség van a megbetegedett szövetek eltávolítására is, így növelve a további kezelések hatásosságát vagy javítva a tervezett terhességek sikerességét. Az endometriózis gyakran okoz olyan kismedencei összenövéseket is, amelyek meddőség okai is lehetnek. Sajnos kezelés nélkül ez a betegség nemcsak a megtermékenyítés esélyét, de a sikeres terhesség valószínűségét is rontja.

Endometriózis okai és kezelése

Az endometriózis kiváltó okát egyelőre még nem ismerjük, de több elképzelés is létezik a témában. Az egyik legvalószínűbb az, hogy a nők szervezetében az endometrium sejtjei több helyre is elvándorolnak, ám az egészséges immunrendszer megakadályozza azok fejlődését. Egy immungyenge állapot miatt azonban a sejtek fejlődésnek indulnak, ezzel kiváltva magát a betegséget.

Dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza elmondta, hogy a gyermektelen nőknél gyakoribb a betegség, illetve olyan kórok is előidézhetik, melyek megakadályozzák a menstruációs szövettörmelék rendes távozását a testből. Terhesség idején, vagy a menopauza után az endometriózis tünetei is - akárcsak a menstruáció - elmaradhatnak, megszűnhetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: -1 °C

A Dunántúlon többnyire napos idő ígérkezik, a Dunától keletre lassan csökken a felhőzet, de maradhatnak tartósan borult tájak, arrafelé délelőtt még lehet kisebb csapadék. Döntően gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A csúcshőmérséklet többnyire 8 és 12 fok között várható, de a borult tájakon csupán 5, 7 fok valószínű. A hét kezdetén még anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás egyelőre nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!