58 évesen újabb terhességre készül a világ legtermékenyebb béranyája

Hamarosan tizenhatodszor fog szülni.

"Kotlós vagyok. A korom ellenére, és azután, hogy már 15 babát megszültem — két sajátot és tizenhármat béranyaként —, még mindig szeretném azt érezni, hogy egy baba növekszik bennem és új életet hozhatok világra" — mondja Carole Horlock, a világ legtermékenyebb béranyája.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Bele is halhat, de akkor is vállalja

A jelenleg 58 éves brit nőt korábbi szülésénél figyelmeztették az orvosok, hogy a következőbe bele is halhat, de úgy érzi, ha eddig sem hagyta cserben a teste, ezután sem fogja. Felvette a kapcsolatot görögországi és ciprusi termékenységi szakemberekkel, miután sok pár repül ezekre a helyekre, hogy lombikbébi programon keresztül gyereket vállalhassanak, és készen áll rá, hogy életében tizenhatodszorra is teherbe essen – írta meg a The Sun.

Horlockot állítólag évente több pár is felkeresi, hogy segítsen megszülni a babájukat, eddig több alkalommal is a saját petesejtjét termékenyítették meg. Terhességei egy kivétellel komplikációmentesen zajlottak, a 2004-es, kilencedik szülése után azonban genetikai vizsgálattal kimutatták, hogy az újszülött édesapja a saját férje, Paul. 

A brit nő úgy véli, az emberek felfogása rosszabb lett, mióta legelőször vállalkozott erre. Akkoriban ugyanis még csodálatos dolognak tartották, amit tesz, az elmúlt években viszont azt vágták hozzá, hogy eladja a gyerekeit, azonban szerinte erről szó sincs. A kényelem miatt vállalt béranyaságot ő sem támogatja, és a legnagyobb ajándéknak az anyaságot tartja, ezért csak olyan eseteket vállalt el, amikor egy párnak természetes úton nem születhetett volna gyereke.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, átmenetileg nagyobb területen kiderül az ég, de délnyugaton erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott - lecsengő jelleggel - kisebb havas eső, havazás még előfordulhat, másutt száraz idő valószínű. Emellett hajnaltól északkelet felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Néhol köd, esetleg zúzmarás köd képződhet. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6, +2 fok között valószínű, de a szélcsendes, sokáig derült északkeleti tájakon néhol akár -10 fok közelébe hűlhet a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!