Parkinson-kór: ezek a legkorábbi jelei – nem csak kézremegés utalhat a betegségre

A Parkinson-kór legismertebb tünete, a kézremegés sok más probléma jele is lehet, ezért mindenképpen érdemes utánajárni, hogy mi okozza.

A Parkinson-kór idült, progresszív, ismeretlen eredetű betegség, amely az agyi úgynevezett extrapiramidális, dopamin ingerületátvivő anyaggal működő agyi területek pusztulásával jár. Amikor a tünetek jelentkeznek, a betegek az érintett agysejtjeik legalább 80 százalékát már elveszítették.

Alig észrevehetők az első jelei

A Parkinson-kór a világon a második leggyakoribb degeneratív idegrendszeri betegség. Jelei nagyon enyhék lehetnek kezdetben, az idő múlásával viszont fokozatosan erősödnek. A legjellegzetesebb tünete, a kézremegés, sokszor alig tűnik fel, olyan enyhe lehet eleinte (néha a lábat és az állkapcsot is érintheti). Ezen kívül a betegség járhat izommerevséggel és -fájdalmakkal, a mozgás belassulásával, egyensúly- és tartásproblémákkal egyaránt.

Az érintett beteg arca idővel egyre kifejezéstelenebbé válhat. Az is intő jel lehet, ha a karjai nem mozognak a járásának megfelelő ütemben, vagy ha a beszéde lassúvá és nehezen érthetővé válik – olvasható a Mayo Clinic oldalán. Az írás is egyre nagyobb kihívássá válik, a betűk kisebbek lesznek. A beteg egy idő után elveszítheti a képességét olyan egyszerű mozgásokra, mint például a pislogás, vagy a mosolygás.

Parkinson-kór
A kézremegés több probléma jele is lehet. Fotó: Getty Images

A fentieken túl más területekre is hatással lehet a Parkinson-kór. Székrekedéssel, alvásproblémákkal, depresszióval, szorongással, gyakori vizelési ingerrel és fáradtsággal járhat, valamint romolhat miatta a gondolkozás és a memória.

Az idő kulcsfontosságú

A Parkinson-kórra jelenleg nincs ismert gyógymód. Ha viszont korán felismerik a betegséget, akkor a folyamat lassítható, ezáltal pedig a beteg életminősége javítható. Többféle kezelés is szóba jöhet: gyógyszerekkel pótolható a dopamin, illetve egyes esetekben műtéti beavatkozás is segíthet. Ilyenkor behelyeznek egy olyan tulajdonképpeni pacemakert az agy megfelelő helyére, amely elektromosan viszi tovább az ingerületet a hiányzó dopamin helyett.

Fontos megemlíteni, hogy a kézremegés számos egyéb probléma tünete lehet, például alkoholmegvonásé vagy a májcirrózisé. Éppen ezért fontos, hogy mielőbb orvoshoz forduljunk, ha ezt tapasztaljuk! 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!