Nem úgy működik az emlékezet, mint gondoltuk

Az emlékezetről és annak idegrendszeri összefüggéseiről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Racsmány Mihály agykutató.

Az emlékezet működését kellene összehangolni a pedagógiai gyakorlatokkal – vetette fel az MTA Nemzeti Agykutatási programjának kutatócsoport vezetője. Szerinte még csak most kezdik megérteni a memória idegrendszeri hátterét.

„Az emlékezetet kutató különböző diszciplínák nagyjából ma már egyetértenek abban, hogy az idegrendszer az emlékezés folyamatában konstruálja meg az emlékeket. Bizonyos töredékeket eltárolunk. Hogy mik ezek, és miért pont ezeket tároljuk, legalább annyira izgalmas kérdés, mint az, hogy ezekből hogyan konstruálunk emlékeket” – mondta Racsmány Mihály az Aréna című műsorban , aki szerint az idegrendszerben azonosítani lehet egyes memóriák mélységét.

Még mindig nem tudunk eleget az emberi emlékezetről

Ha emlékezni akarunk valamire, hangosan ki kell mondanunk, állítja egy tanulmány. Azoknak az embereknek a memóriája, akik hangosan kimondják mindazt, amire emlékezniük kell, sokkal jobb azokénál, akik csendben teszik mindezt. Részéletek!

„Amíg nem jók a pszichológiai és a pszichológiai modellekre épülő idegrendszeri modelljeink az emlékezet működésével kapcsolatban, addig esélyünk sincs, hogy olyan biológiai eszközeink legyenek, amellyel beavatkozhatunk ennek a rendszernek a működésébe, akár fejlődési, akár pszichiátriai vagy neurológiai zavarokról beszélünk.”

Racsmány Mihály hangsúlyozta, hogy a mindennapi kommunikáció is az emlékezetre alapul. Ráadásul ezt segíti az életünk során addig megszerzett tudás is. Hogy mennyire vagyunk magabiztosak , és ez az információ milyen erős, s mik a kontextuális információk, azt különböző idegrendszeri hálózatok irányítják. Vannak már olyan módszerek, amelyekkel ezeket azonosítani lehet, ez nagyon fontos az emlékezetet érintő betegségek orvoslásához.

„Nagyon sok kutatás azért ragadt be évtizedeken keresztül, azért nincs még megoldás számos problémára, például az Alzheimer-kórra , mert egy leegyszerűsített memóriamodellből közelítették meg a kutatók, de nem úgy működik az idegrendszer” – fogalmazott az agykutató.

Forrás: InfoRádió

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet főképp a Tiszántúlon kísérhetik olykor erős lökések, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.