Kétszeresen aktuális

(MTI-Press) - Három új gyógyszer volt a slágertémája az időskori felejtés és leépülés gyógyítására hívatott Nemzetközi Alzheimer Társaság washingtoni konferenciájának. Egyebek között elmondták, hogy zárt közösségben élő dél-amerikai családoknál megfigyelték a demenciát okozó kór öröklődését is. Mások azt ismertették, hogy miként sikerült szemvizsgálattal megállapítani a demenciára való hajlamot.

Az egyik, még el sem nevezett új gyógyszer a béta-amiolid fehérjecsomók kialakulását gátolja meg. Az ugyancsak névtelen második az agysejtek pusztulását akadályozza meg. Az ANT792 nevet kapott harmadik orvosság pedig az "Alzheimer vakcina", azaz oltóanyag - amellyel a fertőzéses betegségeket meggátlókhoz hasonlóan - megelőzhető a demencia kialakulása.

A betegség lényege, hogy az agyban a normális körülmények között elbomló béta-amiloid fehérjék a kórtól megtámadottak agyában nem bomlanak el, hanem szaknyelven plakk-nak nevezett csomókban lerakódnak és elpusztítják az idegsejteket. Genetikai okokból ez leginkább az 1-es, a 14-es, a 19-es és a 21-es kromoszómákra érvényes, ezért a gyógyszerkutatások főleg a béta-amiloid fehérjével kapcsolatosak.

A jelenleg már használatos gyógyszerekkel a betegség nem gyógyítható, csak a lefolyása lassítható - ami a beteget, a családját és a társadalmat sem igazán segíti. A gyógyításra is alkalmas gyógyszer kikísérletezése 15 évig is eltarthat, és belekerülhet 800 millió dollárba is. A kutatók beszámolója szerint ezalatt százezer komponenst tesztelnek, amelyekből azonban csak 3-6 jut el a klinikai kísérleti stádiumba, és azokból választják ki a használható elemeket.

Hazai vonatkozású hír, hogy a Mafilm-stúdió rövidesen befejezi az Alzheimer-betegek hozzátartozóinak nehéz sorsát bemutató, Szohár Ferenc által rendezett film készítését. A probléma fontosságára Méry Zsuzsa neurobilógus, tévé-szerkesztő hívta fel a figyelmet. Ennek alapján pályázaton nyerték el a Nemzeti Kulturális Alap támogatását. A tervek szerint a filmet a Duna Televízió sugározza majd. Sajnos, a film készítését lelassította, hogy Méry Zsuzsa, hetekkel azután, hogy április 27.-én átvehette a Tudomány Újságírók Klubja és a MÚOSZ ezévi "Hevesi Endre" díját, - nagyon fiatalon elhunyt. A filmmel a készítők az ő munkásságát kívánják folytatni és erősíteni.

A betegséget ismertető, "Ködbe vésző emlékezet" című filmet a múlt évben a hazai filmszemlén többször is sikerrel vetítették.

Szűcs József

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a délnyugati tájakon felhősebb maradhat az ég. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik élénk, olykor erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!