Ha nehéz problémával találjuk szemben magunkat, amelynek megértése, feldolgozása komoly erőfeszítést igényel, vagy éppen új képességeket akarunk megszerezni különös dolgokat tapasztalhatunk. A tanulás összefügg testünk más részeivel is, nemcsak az agyunkkal. A tudósok szerint a tananyag elsajátítása könnyebb és gyorsabb, ha a hosszadalmas biflázás során vagy a leckék teljesítésekor a testünket is bevonjuk a "magolásba", a problémamegoldásba.
A taglejtések, kézmozdulatok, a szobában való járkálás segíti ugyanis a tanulást. Már ha arra gondolunk, mit csináltunk akkor, amikor számolni kezdtünk, akkor rájöhetünk: a test fontosabb annál, mint ahogy azt felnőttfejjel gondolnánk. A kisgyerekek ugyanis a kezükön tanulnak számolni , és nem kizárólag fejben teszik ezt.
A múltban általában úgy gondolták, ahogy az ember többet tanul, egyre inkább absztraktabbá válik a gondolkodása - erről Andrew Manches beszélt a BBC-nek. Manches eredetileg tanár volt, de pszichológussá képezte át magát, s jelenleg az Edinburgh-i Egyetemen dolgozik. Példaként említette, hogy egy felnőttet ostobának tartanának, ha egy számításhoz az építőkockáit venné elő, de egy gyereknél mindenki örül, ha azon mutatja meg például a számolási tudását.
A hagyományos gondolkodás szerint a tanároknak erről le kellene szoktatniuk a gyerekeket. Ezzel úgymond a felnőtt életre készítenék fel őket. Így a tárgyak és a gesztusok korlátozásával válnának (elvben) felnőtté a gyerekek. Valójában a pszichológusok kimutatták, hogy a test és az agy kapcsolata sokkal bonyolultabb. Amikor kimondjuk azokat a szavakat, hogy "rúg", "nyal", "szed", akkor azok az agyterületek is aktivizálódnak, amelyek a lábban, a szájban vagy a kézben a megfelelő izmokért felelősek.
Amúgy még a legelvontabb gondolatoknak is van a valós világban alapjuk. Ezt az elméletet angolul "embodied cognition"-nak nevezik, amit "megtestesült gondolkodásnak" is nevezhetnénk. Eszerint, amit gondolunk, az saját cselekvéseinkből és interakcióinkból származik, vagyis a külvilággal fenntartott kapcsolatainkból.
Tehát ha a gyerekeket elvont feladatokra kényszerítjük, és korlátozzuk a fizikai valósággal a kapcsolatukat, akkor megnehezítjük a tanulásukat, a memorizálásukat és a gondolkodásukat is.
Az amerikai, New York állambeli Hamiltonban működő Colgate Egyetem pszichológusa, Spencer Kelly is hasonló véleményen van. Szerinte a tudomány is kezdi belátni, hogy a cselekvés néha többet érhet a tanulásban, mint beszéd, és ez még az osztálytermekre is igaz.
Kelly megfigyelte, hogy a gondolkodó emberek háromszor annyit gesztikulálnak. Vagyis a testünk a gondolkodással párhuzamosan, öntudatlanul is fontosnak tartja a mozgást. A kommunikációban is segít ez: megfigyelte Kelly azt is, hogy a tanárok erősebb gesztikulációja segíti a diákokat a tanulásban. Ez az elméleti kérdéseknél is így van, és különösen a kisdiákok számára fontos.
Susan Wagner Cook, az Iowai Egyetem pszichológusa úgy találta, hogy a gyerekek könnyebben ismétlik és tanulják meg a tananyagot, ha a tanár gesztusait utánozzák. A szavakkal és mozdulatokkal együtt rögzített memória ugyanis tartósabb, mint a csak szóbeli információk tárolása.
Ugyanakkor a kérdés még nem teljesen lezárt, hiszen egyelőre nem tudni, hogy milyen mozdulatok és miért segítik a tanulást. Így a kísérleti fázisban tartó kutatások ugyan ígéretesek, de a tudósoknak még van tennivalójuk a részletes hatásmechanizmusok feltárásában és akár az oktatásban való alkalmazásukban.
A jelenségek mélyén a deklaratív és a non-deklaratív memória állhat Cook szerint. Az iskolában deklaratív tudást szerzünk, amit az agyunkban tárolva elő kell hívnunk adott esetben. Ezek tények, kijelentések, amelyeket deklarálnunk kell. Ugyanakkor vannak olyan képességek, amelyekhez nem kell deklarálnunk semmit, ilyen például a biciklizés: ha egyszer megtanultuk, akkor az általában később is menni fog. A fizikai mozgások általában ehhez a nem-deklaratív memóriához kapcsolódnak.
Amikor pedig beszélünk és gesztikulálunk, akkor az agyunkat valószínűleg arra vesszük rá, hogy e kétféle memóriát egyszerre használja, azaz a deklaratív és a nem-deklaratív memóriában is rögzítse az információkat. Így tehát hatékonyabban tudjuk memorizálni a dolgokat, akár az ujjunkat csavargatva, akár a szobában fel-alá járkálva, hiszen utóbb könnyebben előhívhatjuk az így eltárolt információkat.
