Hegedűs Zsolt tánca: mit tanulhatunk belőle? – Fontos üzenetet rejt egészségünk megőrzéséhez

Egy politikus örömtánca és egy mentős különleges beavatkozása is ráirányította a figyelmet a napokban arra, milyen ereje van a mozgásnak. A tánc nemcsak kikapcsol, hanem bizonyítottan javítja a szív egészségét, erősíti a testet és mentálisan is feltölt – sőt, akár egy pánikhelyzetet is oldhat.

A napokban többek között Hegedűs Zsolt újabb táncától volt hangos a sajtó. Április 12-én az akkor még leendő egészségügyi miniszter a választási eredményeket egy emlékezetes tánccal ünnepelte. Szombaton pedig megismételte elhíresült mozdulatait, ezúttal a parlament lépcsőjén, ráadásul élőben adta elő a dalt Jalja, akinek a száma az áprilisi rendezvényen is szólt.

Az estén történt egy másik táncos eset is, írja az nlc. Zalavári Noémi, az RTL riportere osztotta meg a Facebookon, ahogy egy mentős egy nővel táncol a rakparton. Utóbbi ugyanis pánikrohamot kapott, az egészségügyi szakember pedig így próbálta kizökkenteni belőle. A beteg ezután jobban is lett.

A tánc nem véletlenül szólít meg mindenkit, hiszen egy egyetemes művészeti formáról van szó, amely képes összekapcsolni bennünket – legyen a célunk a mozgás öröme, a kreatív önkifejezés vagy a testünk karbantartása. Az egyik legnagyobb előnye, hogy szinte bárhol csinálhatjuk, és általában semmilyen különleges felszerelést nem igényel.

A tánc hatása az egészségre

Mivel a tánc aerob mozgásnak számít, felpörgeti a vérkeringést, és oxigént juttat az izmokhoz. Ennek köszönhetően javítja a szív- és érrendszer állapotát, és a fogyásban is segíthet. Kutatások szerint még a sétánál is hatékonyabban csökkentheti a szívbetegségek okozta halálozás kockázatát. Emellett erősíti a testet, növeli a hajlékonyságot, és javítja a mozgékonyságot, az egyensúlyt, valamint a szív és a tüdő működését. A tánc ráadásul kifejezetten élvezetes lehet, ami különösen fontos, mivel nagyobb eséllyel teszünk rendszeressé egy olyan mozgásformát, amiben jól érezzük magunkat – hívja fel a figyelmet a WebMD.com.

Az elmére is jótékony

A tánc nemcsak a testünkre, hanem a lelkünkre is pozitív hatással van. A mozgás során endorfinok – azaz „boldogsághormonok” – szabadulnak fel, miközben a zene aktiválja az agy jutalomközpontjait. Ha pedig közösségben táncolunk, az segíthet csökkenteni a magány és az elszigeteltség érzését is.

Egy amerikai társastáncos arról számolt be, hogy amikor egy tűzvészben elveszítette az otthonát, a táncórák szó szerint segítettek neki újra talpra állni. A közösség, amelyhez tartozott, nemcsak lelki támaszt nyújtott, hanem gyakorlati segítséget is adott: ruhát, szükséges eszközöket, sőt még szállást is biztosítottak számára.

Egyedül táncoló fiatal nő.
A tánchoz nem kell különleges felszerelés vagy eszköz ahhoz, hogy élvezzük. Fotó: Getty Images

Noelle Nelson, a Kaliforniában élő klinikai szakpszichológus és táncos különösen tisztában van a tánc mentális egészségre gyakorolt hatásaival. Tapasztalata szerint a társastánc javítja a koncentrációt, a memóriát és az általános szellemi teljesítményt, miközben segít az alvás minőségének javításában és a depresszió enyhítésében is. „Egy táncórán szinte lehetetlen megmaradni a levertség állapotában” – fogalmaz. A koreográfiák elsajátítása ráadásul tovább fejleszti a memóriát, a figyelmet és a koncentrációs képességet is.

Tánc vagy más mozgásforma?

Felmerülhet a kérdés, hogy a tánc jár-e ugyanolyan jó hatással, mint más mozgásformák. A kutatások azt mutatják, hogy a tánc nemcsak felér más mozgásformákkal, hanem bizonyos területeken túl is szárnyalhatja azokat – legyen szó fizikai, mentális vagy kognitív teljesítményről. Egy ausztrál vizsgálat több tucat tanulmány eredményeit elemezte, különböző korú és egészségi állapotú emberek bevonásával. Az eredmények szerint a tánc legalább olyan hatékony a szív- és érrendszeri állóképesség, a mozgékonyság, valamint a depresszió és a szorongás csökkentése terén, mint más mozgásformák – még olyan betegségek esetén is, mint a Parkinson-kór. Sőt, egyes területeken kifejezetten jobbnak bizonyult:

  • javítja a testösszetételt,
  • kedvezően hat a vérértékekre (például koleszterin- és trigliceridszintre),
  • növeli az erőt, a rugalmasságot és az egyensúlyt,
  • fokozza a mozgásszervi funkciókat,
  • erősíti a motivációt, hiszen élvezetes tevékenység,
  • támogatja a memóriát és a gondolkodást, például a szavak felismerését,
  • javítja az érzelmi állapotot, csökkenti a feszültséget és a dühöt.

Összességében a tánc nemcsak szórakoztató, hanem egy rendkívül komplex és hatékony módja annak, hogy egyszerre törődjünk a testünkkel és a lelkünkkel.

Borítóképünk forrása: Dr. Hegedűs Zsolt/Facebook

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.