A demencia 10 előjele: ezek a legkorábbi tünetek – Nem csak memóriagondok figyelmeztethetnek

Világszerte egyre több embert érint a demencia, amelynek hatékony kezeléséhez kulcsfontosságú a korai felismerés. Lássuk, mely tünetek hívhatják fel a figyelmet a problémára.

A demencia, avagy az időskori elbutulás egy krónikus és fokozatosan súlyosbodó tünetegyüttes. Noha főként az életkor előrehaladtával, 65 éves kor felett jelentkezik, egyáltalán nem az öregedés természetes velejárója. Sőt, a demencia éppen a kognitív funkciók olyan mértékű romlását írja le, amely meghaladja az évek múlásával normálisan várható hanyatlás mértékét. A panaszok az agyi idegsejtek és a köztük kiépült kapcsolatok sérüléséből, elvesztéséből erednek, aminek hátterében többféle betegség meghúzódhat. A leggyakoribb kiváltó ok ezzel együtt az esetek közel háromnegyedéért felelős Alzheimer-kór. Noha a demencia nem gyógyítható, korai felismeréssel az állapotsúlyosbodást gyakran lehetséges lassítani, ezáltal javulhat a betegek életminősége.

A demencia korai tünetei

Mint ugye említettük, a demencia elsősorban 65 év felettieknél alakul ki, ritka, hogy ennél fiatalabb korban okozna panaszokat. Az életkor tehát mindenképpen egy olyan kockázati tényező, amely támpontot nyújthat a fellépő kognitív zavarok megítéléséhez. Ugyancsak gyanúra adhat továbbá okot, ha az érintett felmenői között előfordult hasonló probléma, hiszen a kórkép rizikóját a genetika is fokozhatja. Alábbi galériánkban az amerikai Alzheimer Szövetség gyűjtése alapján azon tüneteket mutatjuk be, amelyek jelentkezése esetén fontos a demencia lehetőségére is gondolni, illetve szakemberrel konzultálni aggodalmainkról.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
banán
Ne vedd meg a banánt, ha ezt látod rajta – Nem csak a színe számít a szakértők szerint
koleszterin
Magas a koleszterinszinted? Íme a kardiológus tippjei
Betegségek, amelyek miatt ugorhat a jogosítvány – Sok sofőr érintett lehet
Gyomorrákot okozhat, mégis naponta isszuk – Riasztó felfedezést közöltek a tudósok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +33 °C
Minimum: +13 °C

A nap első felében mindenütt, illetve keleten egész nap derült, napos, csapadékmentes idő valószínű. Ugyanakkor a déli óráktól kezdve a Dunántúlon fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és délután a nyugati megyékben már van esély záporokra, zivatarra is. Este északnyugat felől hidegfront érkezik, így késő estétől egyre keletebbre is várható eső, zápor, zivatar. Napközben a déli szelet kísérhetik élénk, néhol erős széllökések, majd estétől a Dunántúl északnyugati részein északnyugatira fordul, megerősödik, sőt éjfél körül már viharossá is fokozódik a szél. Zivatarok környezetében is előfordulhat viharos széllökés.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 30 és 35 fok között alakul.Késő este 16, 26 fok várható. Az előrejelzések szerint szerdán az esti órákban ér el hozzánk egy hidegfront, nyomában pedig felerősödhetnek a frontérzékenyek panaszai.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!