A Parkinson-kór két újabb korai jelét azonosították

Két probléma is felkerült a Parkinson-kór korai tüneteit felsoroló listára. Így az egészségügyi szakemberek a szokásosnál jóval korábban diagnosztizálhatják a betegséget, és az érintettek kezelését is hamarabb megkezdhetik.

A hallásromlást és az epilepsziát is a Parkinson-kór korai tüneteként kell kezelni - állapította meg egy új kutatás , amelyről a Health.com is beszámolt. Mint kiderült, ezek a panaszok - akárcsak a többi korai jel - már évekkel a Parkinson-kór tipikus tüneteinek (remegés, izommerevség, lassuló és nehézkes mozgás, mozgáskoordinációs zavarok) megjelenése előtt felléphetnek. Ha tehát a betegek és az orvosok is komolyan veszik ezeket az árulkodó jeleket, akkor már a betegség korai szakaszában felismerhetik és kezelni kezdhetik a Parkinsont.

idősebb nő hallásvizsgálaton vesz rész
A hallásromlás is előre jelezheti a Parkinson-kórt. Fotó: Getty Images

Veszélyben az epilepsziások

A londoni Queen Mary Egyetem kutatói több mint 1 millió, Kelet-Londonban élő ember 1990 és 2018 közötti orvosi adatait elemezték. A tudósok azért választották vizsgálatukhoz a kelet-londoni régiót, mert itt anyagi helyzet és etnikai hovatartozás tekintetében is igen sokszínű a népesség - például a lakosok körülbelül 45 százaléka színes bőrű vagy más etnikai csoporthoz tartozik.

A szakértők szerint a kutatás egyik legfigyelemreméltóbb eredménye, hogy megállapították: az epilepszia a Parkinson-kór kialakulásának nagyobb kockázatát rejti magában. Egyébként már korábban, 2016-os jelentésekben is összefüggésbe hozták az epilepsziát és a Parkinson-kórt. Nem kizárt, hogy az epilepsziás betegek kezeléséhez használt gyógyszerek hosszú távú hatásaival magyarázható mindez.

A hallásunk is előrejelezheti a jövőt

A tanulmány másik fontos megállapítása az volt, hogy a Parkinson-kór diagnosztizálása előtt átlagosan 5 évvel jelentős hallásromlás, illetve hallásvesztés is felléphet a betegeknél. Igaz, a szakértők szerint további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy jobban megértsék a két probléma kapcsolatát, mindenesetre a kutatók szerint eredményeik azt sugallják, hogy a hallást érintő változások a Parkinson-kórral járó érzékszervi-feldolgozási károsodás részét képezhetik.

Ha gyakran küzdünk székrekedéssel , az akár a Parkinson-kór korai jele is lehet.

A fentieken kívül egyéb betegségekkel és állapotokkal is összefüggést találtak. Rizikófaktornak mondható egyebek mellett a magas vagy a túl alacsony vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség, a székrekedés, a depresszió és merevedési zavar is. "Bár sokan csupán agyi rendellenességnek tekintik, a Parkinson-kór valójában a szervezet számos területét érintheti. Hatással lehet például a gyomor- és bélrendszerre, az alvásra és a kognitív funkciókra is" - hívta fel a figyelmet a Health.com-nak nyilatkozó neurológus, Aaron L. Ellenbogen.

A kutatás készítői továbbá a Parkinson-kór tipikus tüneteivel kapcsolatos új trendeket is megfigyeltek. Azt látták például, hogy az akaratlan izom-összehúzódások miatt jelentkező remegés jellemzően már a Parkinson-kór diagnosztizálása előtt 10 évvel jelentkezik, és az utolsó két évben súlyosbodik a legnagyobb mértékben. A memóriaproblémák pedig nagyjából 5 évvel betegség felismerése előtt is kialakulhatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.