Egyszerű szokás csökkentheti a stroke kockázatát

Egy új tanulmány szerint a megfelelő szájhigiénia fontosabb, mint ahogy eddig hittük.

A jó szájhigiénia nem csak a fogak számára hasznos: az is ismert, hogy a szív- és érrendszeri egészségre is jótékony hatással lehet. Most egy új, megjelenés előtt álló tanulmány arra az eredményre jutott, hogy a fogselyem használata csökkentheti a vérrögök kialakulásának, és ezzel együtt a stroke kockázatát, még akkor is, ha csak hetente egyszer tisztítjuk meg így is a fogainkat.

A stroke az agy körülírt területeinek hirtelen kialakuló, átmenetileg fennálló vagy kedvezőtlen esetben véglegessé váló funkciókárosodása, amely úgy jön létre, hogy a kérdéses agyi régió vérátáramlása (perfúzió) és ilyen módon a szövetek oxigén- és tápanyagellátása valamilyen okból kifolyólag jelentősen lecsökken, vagy megszakad. Ennek leggyakoribb oka, ha az agyi erekben valamilyen akadály képződik. Ez lehet vérrög, vagy az illető ér görcsös összehúzódása által okozott szűkülete. Az agyszövet normális működésének feltétele ugyanis a megfelelő vérellátás, mivel a vér szállítja a nélkülözhetetlen oxigént és a tápanyagul szolgáló cukrot a sejtekhez, ehhez pedig az szükséges, hogy a vér az erekben akadálytalanul és megfelelő mennyiségben áramoljon.

A kutatók a szájhigiénés szokások - fogmosás, fogselymezés és a rendszeres fogorvosi kontroll - és a stroke kockázata közötti kapcsolatot akarták megvizsgálni a szájüregi fertőzések globális elterjedtsége miatt, mondta Dr. Souvik Sen, a tanulmány vezető szerzője a Health.comnak.

Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint a szájüregi betegségek világszerte közel 3,5 milliárd embert érintenek.

A tudósok egy korábbi tanulmány adatait vették figyelembe, amely a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát és gyakoriságát vizsgálta több mint 6000 résztvevőnél. Ők beszámoltak fogselyemhasználatuk gyakoriságáról, fogmosási szokásaikról, vérnyomásukról, vércukorszintjükről, koleszterinszintjükről, dohányzási szokásaikról, testtömegindexükről, iskolai végzettségükről és hogy milyen gyakran jártak fogorvoshoz.

25 év elteltével 434 résztvevőnél alakult ki stroke. A stroke-ok közül 147-et nagyobb artériás agyi vérrögök váltottak ki, 97 a szívben kialakult vérrögök miatt következett be, 95 pedig az agyban lévő kis erekben kialakult vérrögök miatt. Összesen 1291 résztvevőnél fordult elő pitvarfibrilláció.

Ezen adatok alapján a kutatók megállapították, hogy a fogselyem használata 12%-kal csökkentette a pitvarfibrilláció kockázatát. Emellett 22%-kal, illetve 44%-kal kisebb esélye volt az ischaemiás stroke-nak (amikor a vérrög megakadályozza a véráramlást az agyban), illetve a kardioembóliás stroke-nak (amikor a vérrög a szívben keletkezik). Az összefüggések a rendszeres fogmosástól és a rutinszerű fogorvosi látogatásoktól függetlenül fennmaradtak.

fogselyem
Érdemes minél többször fogselymet használnunk. Fotó: Getty Images

Bár már a heti egyszeri fogselyemhasználat összefüggésbe hozható a stroke kockázatának csökkenésével, a tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy minél gyakrabban használunk fogselymet, annál nagyobb az esélyünk a stroke csökkentésére.

A fogselyem használata azért csökkentheti a stroke kockázatát, mert segít megelőzni a baktériumok felhalmozódását, ami akkor fordulhat elő, ha az ételmaradékok a fogak között maradnak - magyarázta Shutze.

Ezek a baktériumok bejuthatnak az agyba vagy a véráramba, gyulladást okozva az erekben, ami aztán vérrögök kialakulásához vezethet. Shutze szerint ez a fogíny krónikus gyulladással is járhat, amely összefügg a szív- és érrendszeri problémákkal. „Ez növeli a stroke és akár a szívroham kockázatát is” - tette hozzá.

Bár elismerte, hogy további kutatásokra van szükség, Shutz szerint az eredmények „egy újabb eszközt” jelenthetnek a vérrögök és a stroke megelőzésére. A tanulmány egyik fő gyenge pontja azonban az, hogy még nem került szakértői értékelésre és publikálásra. Ezenkívül nem volt nyomon követés a fogselyem vagy más szájhigiéniai viselkedés tekintetében. A tanulmány adatai továbbá önbevalláson alapultak, ami pontatlan lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A felhőzet fokozatosan csökken, szakadozik, de maradhatnak felhősebb körzetek is. Csapadék nem várható. Az északkeleti, északi szél veszít erejéből.Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!