Koronavírus: van, ahol ingyen D-vitamint osztanak

Idősek és betegek milliói kapnak ingyenes D-vitamint a brit kormánytól, mivel egyre több a bizonyíték arra, hogy ez segíthet a COVID-19 elleni harcban.

Jelenleg a világ 8. legfertőzöttebb országának számít az Egyesült Királyság, ahol az igazolt koronavírus -fertőzöttek száma átlépte az 1,2 milliót, míg a Johns Hopkins Egyetem adatai alapján az áldozatok száma megközelíti az 50 ezret. A szigetországban jelenleg a tavaszihoz hasonló lezárásokat vezettek be múlt csütörtökön. Ennek enyhítésére azonban a brit egészségügyi miniszter, Matt Hancock szerint akkor lesz lehetőség, ha egyrészt hatékonyabb gyógyszeres kezelések válnak elérhetővé a COVID-19-cel szemben, piacra kerül végre egy biztonságos és hatékony vakcina, valamint, a mostani döntés eredményeképp megerősödik a legkitettebb emberek immunrendszere.

A korlátozások miatt ritkábban lépünk ki a lakásból, ez is fokozhatja a D-vitamin-hiányt. Fotó: Getty Images
A korlátozások miatt ritkábban lépünk ki a lakásból, ez is fokozhatja a D-vitamin-hiányt. Fotó: Getty Images

Az áldozatok többsége D-vitamin-hiányos volt

A DailMail beszámolója szerint Matt Hancock az után döntött úgy, hogy cselekednie kell a D-vitamin előnyeire vonatkozó új bizonyítékok fényében, hogy egy friss vizsgálat kimutatta: a kórházba került COVID-19-áldozatok 80 százaléka volt D-vitamin-hiányos, szemben az Egyesült Királyság 25 százalékos átlagával.

A bejelentés szerint az idősotthonokban élők, valamint a sérülékeny csoportok tagjai - például a rákbetegek, szervátültetettek, krónikus légúti megbetegedésben szenvedők - fejenként négy hónapra elegendő mennyiségű D-vitamint kapnak a kormánytól. Az ingyenes vitamincsomagok kiosztását már december elején megkezdhetik.

Koronavírus: ők vannak a legnagyobb veszélyben A legfiatalabb magyar COVID-áldozat mindössze 20 éves volt. A koronavírus-fertőzéssel összefüggésben elhunytak nyilvántartása szerint a magyar áldozatok 61 százaléka élt magas vérnyomással. Mutatjuk, mely krónikus betegségek voltak még gyakoriak az elhunytak között. Kattintson a részletekért.

Így hat a D-vitamin a koronavírusra

Bár sokáig a D-vitaminról mindenkinek csak a csontok egészsége jutott eszébe, mára már tudjuk ennél jóval több szerepe van a " napfényvitaminnak ". A többi között támogatja az immunrendszerünket, véd a légúti fertőzésektől és még a nyiroksejtekre is jótékony hatással van. A D-vitamin-hiányt már a járvány kezdetétől kockázati tényezőként tartották számon és - mint arról a HáziPatika.com-on is többször írtunk - folyamatosan vizsgálták hatásait a COVID-19-betegeknél is.

Amerikai kutatók például megállapították, hogy a vitamin hiánya jelentősen fokozza a fertőzés kockázatát, a pótlása pedig képes csökkenteni a vírusos légúti fertőzések veszélyét. Egy tanulmány szerint a megfelelő D-vitamin-szint a szervezetben csökkentette a betegség okozta tünetek súlyosságát, és így a halálozási arányt is javította. Mindezekről további részleteket korábbi cikkünkben olvashat.

Újabb város hozza vissza a vásárlási idősávot. A döntés értelmében piacra 11 és 12 óra között csak a 65 év felettiek mehetnek - a részletekért kattintson társportálunk, az nlc.hu cikkére .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!