Az antibiotikumok fele már hatástalan

Egy nemrég végzett kutatás szerint a jelenleg alkalmazott antibiotikumok 50 százaléka hatástalan – ez pedig a kórokozók ellen alkalmazott gyógyszerek indokolatlan használatának is köszönhető. Ezért fontos, hogy csak akkor írjon fel antibiotikumot az orvos, ha a betegséget bizonyítottan baktérium okozza. A K&H gyógyvarázs szakértői szerint az 5 perc alatt eredményt adó gyorstesztek az orvost is segítik és a szülőket is megnyugtatják.

A hűvösebb idő beköszöntével egyre több gyermeknek fáj a torka, füle. Ez lehet egy egyszerű nátha, de akár a tüszős mandulagyulladás jele is, így nem árt orvoshoz fordulni a tünetekkel. „Az elmúlt években a streptococcus által kiváltott megbetegedések, így például a tüszős mandulagyulladás tünetei megváltoztak, ezért nagy segítség a házi gyermekorvosoknak, ha helyi labordiagnosztikai eszközökkel is alátámaszthatják diagnózisukat” – fejti ki Dr. Bence Zsófia házi gyermekorvos, a K&H jövő gyógyítói díj zsűritagja. „Így elkerülhetjük a felesleges antibiotikumkúrát, ami azért is fontos, mert túlzott használatuk felgyorsítja a bacilusok ellenálló képességének kialakulását – ez pedig ahhoz vezet, hogy az eddig bevált gyógyszerek nem elég hatásosak a kórokozók ellen. Szerencsére a modern orvosi eszközök, például a helyben elvégezhető gyorstesztek 5 perc alatt kimutatják a baktériumok jelenlétét, ellentétben a régi gyakorlattal, amikor postán küldtük a kenetet a laborba, ahonnan tenyésztés után szintén postán küldték vissza az eredményt. Ez akár 10 napig is tarthatott, ezért az orvosok inkább tapasztalataikra hagyatkozva állították fel a diagnózist.”

antibiotikum
Egy nemrég végzett kutatás szerint a jelenleg alkalmazott antibiotikumok 50 százaléka hatástalan. Fotó: Getty Images

Az 1940-es évek legnagyobb orvostudományi áttörése a penicillin, az első antibiotikum alkalmazása volt, amely rengeteg életet mentett meg. A helyesen alkalmazott baktériumölő gyógyszerek használata ma is nagyon hatékony lehet, hiszen akár 48 órán belül elpusztíthatják a kórokozókat és meggátolhatják szaporodásukat. Ugyanakkor az is beigazolódott, hogy a gyakori használattól módosulnak a baktériumok, és ellenállóvá válnak az antibiotikumokkal szemben – az indokolatlan esetekben történő használatot ezért vissza kell szorítani. Az antibiotikumrezisztencia ugyanis ijesztő méreteket öltött: egy nemrég végzett ausztrál kutatás szerint a ma használt antibiotikumok közel 50 százaléka hatástalan, az ENSZ szerint pedig 15 éven belül tízmilliók életébe kerülhet világszerte az antibiotikumok ellenállóvá válása.

A szülők egy része úgy gondolja, az antibiotikumok jelentik minden gondra a gyors megoldást, míg mások semmiképp sem akarnak ilyen gyógyszert adni gyermeküknek, ha nem egyértelmű, vírussal vagy bakteriális fertőzéssel állnak-e szemben. Mindkét tábort megnyugvással töltheti el, ha az orvosok szakértelme mellett innovatív műszerekkel végzett vizsgálatok is kimutatják a baktériumok jelenlétét – mondja Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs vezetője. „A K&H gyógyvarázs 21 éves fennállása alatt 24 háziorvosi rendelőt támogattunk közel 15 millió forint értékben korszerű orvosi eszközökkel, így a doktorok helyben végezhetik el azokat a vizsgálatokat, amelyekért eddig szakrendelőbe, kórházba kellett külön elmenni – ezt a plusz kört pedig sokszor nem vállalta a szülő vagy nem javasolta az orvos. A rendelői innovatív eszközöknek köszönhetően pontosabb és gyorsabb lehet a diagnózis, így a személyre szabott kezelési terveknek köszönhetően a gyerekek hamarabb felépülhetnek, teljes életet élhetnek.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!