Gyilkosabb volt a szuperbaktérium Spanyolországban, mint eddig hitték

Spanyolországban nyolcszor többen haltak meg az antibiotikumoknak ellenálló, úgynevezett szuperbaktériumok okozta fertőzés miatt 2023-ban, mint azt a szakemberek eddig gondolták a rendelkezésre álló adatok alapján.

A spanyol Klinikai Mikrobiológiai és Fertőző Betegségek Társasága (SEIMC) által, 130 egészségügyi intézmény bevonásával készített vizsgálat szerint 2023-ban 170 ezer beteget diagnosztizáltak multirezisztens baktériumfertőzéssel. Közülük 24 ezren 30 napon belül meghaltak. A spanyol egészségügyi minisztérium legutóbbi, még 2015-ben kiadott jelentésében évi 3 ezerre becsülte a szuperbaktériumok okozta halálozást, míg az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) mintegy kétezerre, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodája pedig több mint hatezerre tette a halálozást 2019-ben.

Spanyolország szuperbaktérium
A szakértők szerint a szuperbaktériumok egyre több halálesetet fognak okozni. Fotó: Getty Images

Dr. Rafael Cantón, a SEIMC szóvivője és a kutatás egyik szerzője szerint az eredmények közötti jelentős eltérések a különböző vizsgálati módszerekkel magyarázhatók, mert az elérhető hazai és nemzetközi tanulmányok elsősorban szakirodalmi áttekintésen és becsléseken alapultak. A most közzétett kutatás különlegessége, hogy 300 mikrobiológus és infektológus szakember három különböző évben, 2018-ban 2019-ben és 2023-ban, multirezisztens baktériumok okozta fertőzéssel diagnosztizált páciensek állapotának alakulását követte 30 napig, hogy pontosabb képet kapjanak a szuperbaktériumok okozta probléma nagyságáról - tette hozzá.

Megállapításuk szerint az első évben 155 ezren fertőződtek meg szuperbaktériummal, közülük 20 ezren vesztették életüket, a második évben 210 ezer betegből 18 ezer hunyt el. A legtöbb, az esetek 42,7 százalékát jelentő megbetegedés húgyúti fertőzés volt, de a legtöbb halálos áldozat tüdőgyulladás miatt haltak meg.

A kutató felhívta a figyelmet arra, hogy az antibiotikum-rezisztencia kialakulásához nagyban hozzájárul az antibiotikumok helytelen és túlzott használata, amely egyre ellenállóbbá teszi a baktériumokat a meglévő kezelésekkel szemben. A szakemberek szerint fennáll a veszélye, hogy 2050-re az első számú halálozási okot a rezisztens fertőzések jelentik majd.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!