1998-ban volt egy autóbalesetem, ami után kerekesszékbe kerültem. Az intézménybe, ahol feküdtem, hetente bejárt hozzám egy révész, aki sokat segített nekem: mesélt az életéről, a mindennapjairól és arról, hogyan élte meg, amikor ő lett mozgássérült. Ez adott nekem erőt ahhoz, hogy ezt én is tovább vigyem, így elvégeztem egy révésztanfolyamot, és azóta én segítek másokon, ahogy annak idején nekem is segítettek
– meséli Almási Nikolett, a Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesületének elnökségi tagja.
Éppen Nikolett balesete előtt három évvel, 1995 nyarán indult útjára az egyesület, aminek alapítói maguk is érintettek. Szándékuk az volt, hogy kezükbe veszik a sorsukat, és társaik helyzetén is megpróbálnak változtatni. Célul tűzték ki, hogy megváltoztatják a társadalom hozzáállását a sérült emberek felé, valamint hogy felszámolják a környezetünkben lévő fizikai akadályokat – lépcsőket, szűk ajtókat, használhatatlan mellékhelyiségeket és tömegközlekedési eszközöket –, amelyek gyakorlatilag lehetetlenné tették, hogy teljes értékű tagjai legyenek a társadalomnak.
A révész akkor hiteles, ha ő maga is átélte ugyanazt a traumát
A révész átkísér az egyik partról a másikra, ezért hívjuk a tevékenységünket révész szolgálatnak – osztja meg velünk Ungvári Györgyi, az egyesület elnöke, aki saját maga is érintett, öt hónapos korában ugyanis gyermekbénulás áldozata lett. Fontos feltételnek tartja, hogy sorstárs legyen maga a segítő is. „Jobban elfogadják tőle, ha ő mondja: mozgássérültként is lehet élni, családot alapítani, gyermekeket vállalni, tanulni, autót vezetni, közlekedni vagy dolgozni. Ha például egy gerincvelősérülthöz vagy egy végtagamputálthoz hívnak minket az egyik kórházba, akkor ugyanilyen problémával küzdő sorstárs megy oda, mert ő lesz a leghitelesebb. Ez pedig magát a rehabilitáció folyamatát is segíti, gyorsítja.”
Persze nem elég, ha valaki hasonló életutat járt be: részt kell vennie egy három hónapos képzésen is. Itt mások mellett rehabilitációs és mentálhigiénés szakemberek, pszichológusok, papok, lelkészek és maguk a révészek oktatnak. Egyetlen tanfolyamon negyven-ötven előadó osztja meg a mentális és fizikai támogatás alapjait. Gyakori, hogy olyasvalaki jelentkezik a képzésre, aki annak idején maga is a révészektől kapott segítséget, ezt pedig most saját szolgálataival igyekszik törleszteni.
Az egyesület évente 2-3 ezer emberen segít
Az utóbbi harminc évben az egyesület önkéntesei számtalan emberen segítettek sorstársi tanácsadással, lelki támogatással, iskolai érzékenyítő és balesetmegelőző előadásokkal, akadálymentesítéssel. Nagyjából nyolcvan képzett révészük van, akik közül jelenleg harmincan teljesítenek szolgálatot. Ők sorstársként támogatják a baleset vagy betegség miatt frissen mozgássérültté vált embereket már a kórházi ágy mellett, a rehabilitációs időszakban, illetve ha kell, a hazaengedést követően is. Ma már nyolc intézményben vannak jelen, és évente 2-3 ezer embernek segítenek átlendülni a krízishelyzeten. Tavaly a Teva Emberarcú Egészségért díj különdíját is átvehették, amely „azokat a szívet melengető egészségügyi kezdeményezéseket ünnepli, melyek célja a betegek életminőségének javítása az empátia, emberség és törődés jegyében.”
„Új utakat nyitni, megtanítani máshogy, más szemmel látni a világot. Ez a mi legfőbb feladatunk, hogy a megváltozott élethelyzetben is rátaláljanak magukra az érintettek” – mondja az egyesület egyik alapítója, Erdélyi Klára. „Talán nem úgy fognak teljesíteni mindent, mint azelőtt, de egy új utat tudunk nekik mutatni, amin lehet eredményeket elérni, jó dolgokban részt venni” – vallja Alpári Lászlóné révész, aki főként amputált végtagú embereknek segít. Tapasztalata szerint esetükben először a félelmet, a gyászt kell feloldani, ami később a feldolgozást is segíti. Ha ez megvan, akkor már inkább a hosszú távú tervek átbeszélése a cél, amiben szerepel a megélhetés, az új élet nyújtotta lehetőségek is.
