Lehet-e kezelni a csontritkulást?

Nem csak lehet, kell is, ha meg szeretnénk előzni a súlyos csonttöréseket, csillapítani szeretnénk a fájdalmat. A porózus csontok kialakulásának okától függően kell beavatkozni a csontanyagcserébe úgy, hogy minél kevesebb mellékhatással érjünk el jó eredm

Harmincöt felett indul a leépülés

A csontok természetes életének része, hogy idősebb korban lassan veszítenek tömegükből. Harmincöt éves kor után a csontépítő és csontfalósejtek működésének egyensúlya már a leépülés felé billen. Teljesen normális, hogy 70 éves korra csonttömegünk 30 százaléka már a múlté. A csontvesztés csak akkor válik kórossá, ha rohamosan és a normálisnál nagyobb mértékben következik be: ekkor beszélünk csontritkulásról. Kivédése, megelőzése és gyógyítása nem egyszerű, és jóllehet a tudatos táplálkozás, a savasító ételek kerülése számos kedvező változást hozhat a csontok és ízületek általános állapotában, bizonyos esetekben, főként öröklött hajlam esetén és előrehaladott betegségben a gyógyszerek nem kerülhetők el, - vallják a szakemberek.

Lehetőségek

Első lépésben az étkezéssel bejuttatható kalciummennyiség növelésére a kalciumkészítményeket szokták javasolni, melyek nem gyógyszerek, de tabletta, pezsgőtabletta formájában kerülnek a kezünkbe. Ugyancsak tablettával juttathatjuk a szervezetbe a különböző fluoridokat. A fluoridok emelik ugyan a csontépítő folyamatok aktivitását, a törések gyakoriságát azonban nem csökkentik. Csökkent veseműködés mellett nem ajánlott, ahogy a kalciumos készítményekkel is jobb az óvatosság. Vigyázni kell, hogy a fluoridokat és a kalciumot külön-külön kell alkalmazni. Ezen kívül a kalcium mellé, annak csontba épüléséhez szükséges D-vitamint is szoktak adagolni. E viszonylag ártalmatlan tápanyagpótlások adagolásának is lehetnek buktatói, ezért feltétlenül egyeztetni kell az orvossal.

A csontanyagcsere-folyamatokat kedvezően befolyásolják továbbá a kalcitonin és egyéb hormonterápiák. A kalcitonin saját hormonunk, megfékezi a csontszövet leépülését. A csonttörések gyakoriságának csökkentése szempontjából nem bizonyult hatékonynak, de a gerincfájdalmakat jól csökkenti. A női nem hormonok, az ösztrogének a változókorral összefüggésben kialakuló csontritkulásos folyamatok enyhítésére alkalmasak, a már lecsökkent csonttömeget azonban már nem tudják újra megnövelni, és mivel vitatott mellékhatásairól sem egyértelműek az eredmények, gyógyításra csak nagy törési kockázatú nőknél is csak akkor alkalmazzák, ha egyúttal kínzó változókori panaszokra is enyhülést remélhetnek tőle.

Mi marad még?

A valódi gyógyszerek közé tartoznak a biszfoszfonátok (alendronat, risedronat, zoledronat), melyek növelik a csontsűrűséget, és egyben csökkentik a törésveszélyt. A biszfoszfonátok nélkül a csontritkulásos betegek esetében másfél-kétszeres a törésveszély. Tablettaformában naponta, hetente vagy havonta kell bevenni. Jóllehet a tablettabevétel nem tartozik a bonyolult gyógymódok közé, a tapasztalat mégis mutatja, hogy a betegek többségének nem sikerül az előírtaknak megfelelően mindig azonos időben bevenni, és utána ivás, étkezés nélkül kibírni. A bevételt néha rossz közérzet, rosszullét kíséri.

Összességében a kezeltek fele egyszer és mindenkorra abbahagyja a gyógyszerszedést. A kellemetlenségek és feledékenységek kivédésére egy egyszerű és kényelmes megoldás is kínálkozik. A biszfoszfonátok közé tartozó zoledronát hatóanyag adagolása történhet évente egyszer adható infúzió formájában is. Előnye, hogy így nem kell figyelni, mikor esedékes az újabb tabletta bevétele, nem kell figyelni az étkezésre, és egy évben egyszer egy negyedóra alatt lecsöpögő infúzióval el van intézve a kezelés, ami azután egy éven át védi a csontot. Az infúziót a háziorvos is beadhatja, s ha netán enyhe mellékhatások (láz, izomfájdalom) jelentkeznek, azok is csak egyszer érezhetők és gyorsan elmúlnak, nem befolyásolva ezzel a gyógyszerszedés fegyelmét.

A hatóanyag a csontfelszíneken felhalmozódva mintegy elzárja a csontot a csontfalósejtek támadása elől, és megvédi a leépüléstől, emellett csökkenti a csontritkulásos fájdalmakat is. Hozzá kell tenni, hogy a kezelés hatékonyságához a napi megfelelő kalcium- és D-vitamin bevitel is szükséges, de megfelelő táplálkozás, elegendő mozgás és friss levegőn, napfényen való tartózkodás mellett ez nem jelent problémát, és további naponta beszedendő tablettákat.

Több ezer betegen végzett tanulmányok bizonyítják, hogy a kezelésnek köszönhetően sokkal kevesebb törés következett be. Valamennyi törés esetében a kezelést követő három évben 70%-kal kevesebb csont tört, a combnyaktörésre nézve 40%-kal következett be kevesebb baleset.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Foglalj orvost!
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+4, +9 °C
Minimum:
+1, +6 °C

Hazánkban pénteken délelőtt változóan, gyakran erősen felhős lesz az ég, elsősorban délen és keleten várható elszórtan eső.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag