A menopauza a menstruációs ciklusok végét jelzi: akkor válik biztossá, ha 12 hónap után sem jelentkezik új menstruáció. Általában 48 és 52 éves kor között következik be. Bár teljesen természetes biológiai folyamatról van szó - amely során a petefészkek működése fokozatosan leáll -, sok esetben olyan kellemetlen fizikai (hőhullámok, hüvelyszárazság, alvásproblémák stb.) és érzelmi tünetekkel (hangulatingadozás, kimerültség, koncentrációzavar stb.) jár, ami igencsak megnehezítheti az érintettek mindennapjait.
Arisztotelész is írt róla
Már az ókori görögök is tudtak a menopauzáról mint folyamatról: írt róla szövegeiben a híres görög tudós, Arisztotelész, és az 1. században élt görög nőgyógyász, Soranus is. Maga a szó is görög eredetű, a "men", azaz hónap, illetve a "pauein", azaz megszűnés, megállás szavak összekapcsolásából jött létre. Ennek ellenére az antik korból még nem sok használható észrevétel, megállapítás maradt fent a témában. Egyrészt a várható élettartam jóval rövidebb volt, mint most, ezért becslések szerint a nők legalább 50 százaléka 34 éves koráig meghalt. Másrészt a nőket alacsonyabb rendűnek tartották, mint a férfiakat, értékük a termékenységen alapult, éppen ezért nem a klimaxos nők álltak a (tudományos) érdeklődés középpontjában.
Elmegyógyintézet vagy egy pohár sherry
A menopauzát egészen a 18. századig természetes jelenségnek tekintették, utána azonban ez a felfogás megváltozott, és az orvosok többsége betegségként kezdett hivatkozni rá. Ennek eredményeként furcsa, sőt veszélyes módszerekkel igyekeztek kezelni az érintett nőket.
A 19. század első felében a nők reproduktív egészségét, azon belül is a menopauzát az általános bizalmatlanság légköre lengte körül. Voltak orvosok, akik úgy vélték, kapcsolat van a méh és az agy között, ami minden nőt hajlamossá tesz az elmebajra - különösen a menopauzában lévőket. Róluk azt hitték, hogy a "klimaxos őrület" nevű betegségben szenvednek, és az egyetlen megoldás, ha elmegyógyintézetbe zárják őket.
Egy másik elterjedt nézet szerint minden, ami a nőkben erényes, a petefészkekből ered. Ha tehát a petefészkek megbetegednek, vagy a működésük leáll (mint a menopauzánál), onnantól a nő nem épelméjű. Egyes orvosok meg voltak győződve arról, hogy ilyen esetben a vétkes szerveket el kell távolítani, mert így a nők engedelmesebbek, szelídebbek lesznek, és keményebben fognak dolgozni. Nők százainak petefészkeit operálták tehát ki, sőt bizonyos mentális zavaroknál is sokszor ezt a "terápiás módszert" alkalmazták.
Akadtak persze tudós elmék, akik a valósághoz sokkal közelebb álló észrevételeket fogalmaztak meg. Ilyen volt Edward John Tilt angol orvos: az ő nevéhez fűződik az első menopauzáról szóló könyv, a The Change of Life in Health and Disease megírása. Az 1857-ben megjelent kötetben Tilt a menopauzát az "élet változásaként", "kritikus időszakként" emlegette, és nemcsak a tipikus tünetekről (több mint 100-at sorolt fel), hanem a kezelési lehetőségekről (például langyos fürdő, egy pohár sherry) is írt.
Az ezután következő időkben egyre több orvosi folyóirat tárgyalta a menopauzát. 1895-ben például az American Journal of Obstetrics egyik számában egy New York-i orvos, dr. Andrew Currier azzal érvelt, hogy a menopauza nem a szorongás vagy az őrület időszaka, hanem a "szépségé és a reményé" - természetesen csak akkor, ha a nők megfelelő "orvosi ellátásban" részesülnek.
A hormonok fontossága
Az a felfogás, mely szerint a menopauza a hormonokkal függ össze, a 20. század elején kezdett teret nyerni. Az orvostudomány fejlődésével és az endokrin rendszer működésének jobb megismerésével egyre reálisabb kép alakult ki a menopauzáról. Felfedezték azt is, hogy a hormonkezelés nagyban segíthet az érintett nők életminőségének javításában. A nagy áttörés az 1930-as évek végén jött, amikor is sikerült előállítani az ösztrogén hormon gyógyszeres változatát - ez volt a hormonpótló terápia (HRT) legkorábbi modern formája. Az 1960-as évekre a szintetikus ösztrogénterápiák egyre népszerűbbek lettek, sőt bizonyos esetekben a másik kulcsfontosságú női hormon, a progeszteron is a HRT része lett.
Mára egyértelművé vált, hogy a hormonkezelés az előnyök mellett kockázatokkal is járhat , így csak alapos mérlegelést követően és szoros szakorvosi kontroll mellett alkalmazható. Szerencsére napjainkban természetes alapanyagú, azaz növényi készítmények is elérhetőek a menopauzával együtt járó testi-lelki kellemetlenségek enyhítésére. Bizonyos életmódbeli változtatások is sokat segíthetnek ilyen téren, például a kiegyensúlyozott, egészséges étkezés, a rendszeres sport, a dohányzásról való leszokás, a stresszkezelés, valamint annak gyakorlása, hogyan fogadjuk el szervezetünk változását. Ez utóbbi különösen fontos, mert bár vannak, akik könnyebben megbirkóznak a menopauzával még akkor is, ha komolyabbak a tüneteik, sokaknak ez mégis tabutéma: igyekeznek eltitkolni a klimaxot, ezért előfordulhat, hogy éppen ezért nem is tesznek ellene semmit.
