A változókor legzavaróbb tünetei (2)

A változókorral járó hormonális változások sok nőnél okoznak testi-lelki kellemetlenségeket, szélsőséges esetben pedig súlyosabb zavarokat is. Életmódbeli változtatásokkal azonban sokat tehetünk a problémák megelőzéséért és csillapításáért.

Egyénről egyénre változik, mekkora és milyen típusú kellemetlenségek kísérik a menstruáció elmaradását megelőző és követő időszakot. A statisztikák szerint öt nőből négy megszenvedi ezt az időszakot. A változás természetes folyamat: a harmincas évek második felében már kevesebb női nemi hormont (ösztrogén és progreszteron) termelődik a petefészekben, a fogamzó képesség gyengül, idővel felborul a menstruációs ciklus, majd - a nagy átlagot tekintve valamivel ötvenéves kor után - teljesen el is marad. A változókor testi-lelki tünetei jobbára a hormonális változásokra, elsősorban az ösztrogénhiányra vezethetők vissza, azonban a panaszok erősségét addigi életvitelünk, egészségi állapotunk, pszichés beállítottságunk jelentősen befolyásolhatja.

Változókorban a teljesítőképességet befolyásoló pszichés tünetek fokozott stresszt okozhatnak

Változókorban a teljesítőképességet befolyásoló pszichés tünetek fokozott stresszt okozhatnak

A legtöbb nő az alábbi nehézségek egy részével szembesül a menopauza periódusában:

  • szabálytalanná váló menstruációs ciklus
  • hüvelyszárazság
  • hőhullámok, kipirulás
  • éjszakai verejtékezés
  • alvászavarok
  • fejfájás
  • hangulati ingadozások, ingerlékenység, érzékenység
  • a szexuális érdeklődés fogyatkozása
  • koncentrációs problémák
  • lassuló emésztés és súlygyarapodás
  • bőrszárazság, ritkuló haj

Az ösztrogén közvetlenül befolyásolja a kedélyállapottal, az alvással, illetve a reprodukciós szervekkel és a szexuális funkciókkal összefüggő tüneteket, de - mivel védő hatással bír - hatással van a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának fokozódására, és részben felel a menopauzát követően jellemző csontritkulásért is.

A testi és lelki problémákat gyakran külön tárgyalják, de nem nehéz belátni, hogy ezek a tünetek kölcsönhatásban állhatnak egymással: a fizikai panaszok, a külsőt érintő változások például ráerősíthetnek az önértékelési zavarokra, amelyek hozzájárulnak a hangulati-érzelmi labilitáshoz. A teljesítőképességet befolyásoló pszichés tünetek fokozott stresszt okozhatnak, amely kedvezőtlen hatással lehet a testi panaszokra.

A tapasztalatok szerint mind a változókor nehézségeinek megelőzésére, mind a tünetek csillapítására az egészséges életvitel a legjobb módszer: a sokszínű, kiegyensúlyozott étrend, a dohányzás kerülése, valamint a mozgásban gazdag életmód közvetlenül enyhíti a kellemetlenségeket, közvetve pedig a mérsékli az egészségügyi komplikációk kialakulásának kockázatát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!