A mellrák ennyi magyar életet követel

Az emlőrák a leggyakoribb daganatos megbetegedés a nők körében, amely évente több mint kétezer ember életét követeli Magyarországon. Különösen fájó ez a nagymértékű veszteség annak tudatában, hogy a betegség korai stádiumában szinte teljes mértékben gyógyítható.

A legtöbb daganattípushoz hasonlóan a mellrák előfordulása is évről évre emelkedik, világszerte a nők leggyakoribb daganatos megbetegedésének számít: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közleménye szerint 508 ezer nő életét követelte csak 2011-ben. Eloszlása azonban nem egyenletes: legnagyobb arányban a fejlett országokban élőket sújtja. A WHO adatai szerint Kelet-Afrikában százezer nőre 19,3 beteg jut, míg Nyugat-Európában ugyanennyi lakosra 89,7. Persze, a fejlődő országokban az esetszám a modern diagnosztikai berendezések hiánya miatt is alacsonyabb (vagyis sokan nem is tudnak érintettségükről vagy nem jutnak el orvoshoz, így nem kerülnek be a statisztikákba), a betegség kialakulásában azonban komoly szerepe lehet a fejlett országok lakosságát sújtó civilizációs ártalmaknak is.

mellrák, daganatos betegségek

Bár a daganat a nyugati országokban nagyobb arányban fordul elő, a modern diagnosztikai eszközöknek, és a szervezett szűréseknek köszönhetően a túlélési arány is jóval magasabb. Észak-Amerikában, Svédországban és Japánban például tízből nyolc beteg teljesen felgyógyul a mellrákból, a közepes gazdasági fejlettségű országoknál viszont ez az arány már csak 60 százalék, míg a fejlődő országokban tíz rákbetegből kevesebb mint négy épül csak fel.

Évente több mint kétezer magyar életet követel

A helyzet Magyarországon is súlyos: a Nemzeti Rákregiszter legutoljára közzétett, 2015-ös jelentése 8275 emlőrákos nőt tartott számon. A betegség előfordulása a nők harmincas éveitől kezd emelkedni, a legtöbb daganatot (1365) pedig a 60-64 éves korosztályban regisztrálták. Még a 85 év felettiek körében is több mint négyszáz beteget tartottak számon. Átlagosan minden tizenkettedik nőnek esélye van arra, hogy élete során emlőrákja alakuljon ki, és körülbelül 2300-an minden évben bele is halnak a betegségbe.

A közhiedelemmel ellentétben a mellrák nemcsak a nőket érinti - jóval kisebb arányban ugyan, de a férfiak is szenvednek tőle. A Nemzeti Rákregiszter 2015-ös adatbázisában 189 emlőrákkal diagnosztizált férfi szerepel, itt a legtöbb eset (32) a 65-69 éves korosztályból került ki. Bár a férfiaknál jóval ritkább ez a betegség, jellemzően gyorsabb lefolyású és nagyobb arányban halálos kimenetelű.

A gyógyulás esélyét számos tényező befolyásolja a betegség stádiumától és a rosszindulatúság fokától kezdve a beteg életkorán, nemén és általános egészségi állapotán át a terápiák elérhetőségéig. A többi daganathoz hasonlóan a betegség prognózisát az 5 éves túlélés százalékos aránya alapján határozzák meg. Egy korán felfedezett emlőráknál még 80 százalékos ötéves túlélés biztosítható, ilyenkor pedig a beteg jó eséllyel teljesen meggyógyulhat. A kései stádiumú, már áttétet képzett emlőrák ötéves túlélési aránya azonban már csupán 15 százalék. A korai felismerés ezért nagyon fontos, amihez elengedhetetlen a rendszeres önvizsgálat, 45 év felett pedig évente javasolt részt venni egy mammográfiás vizsgálaton is!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.