Nem látjuk őket, mégis gondot okoznak

Könnyezik a szeme, eldugult az orra, ekcémás tünetei vannak? Ismerje meg azokat az allergéneket, amelyek a leggyakrabban okolhatók az állapotáért!

Élővilág a lakástextíliákban

Belegondolt már abba, hogy egyetlen szőnyeg, takaró vagy fejpárna parányi élőlények sokaságát rejti? Bizony, még a legtisztább, legtökéletesebben rendben tartott lakás sem steril: mikroszkopikus méretű lakótársak milliárdjaival osztjuk meg az otthonunkat. Nemcsak egysejtűek, baktériumok, egyéb kórokozók találhatók körülöttünk, hanem ízeltlábúak tömkelege is.

Ilyenek például a pókfélékkel közeli rokonságban álló háziporatkák , amelyek mindössze 0,3-0,5 milliméteresek, szabad szemmel gyakorlatilag láthatatlanok. Gondot nem is maga az atka, hanem az annak ürülékében található fehérje okoz, ugyanis ez a leggyakrabban előforduló, súlyos reakciókat kiváltó allergének egyike. Mint a neve is mutatja, leginkább lakáson belül találkozhatunk vele, elsősorban az emberi hámsejtekben gazdag területeken, így például az ágyneműben, szőnyegekben.

Szárnyas és négylábú barátaink

A lakásban tartott házi kedvencek, kutyák, macskák, rágcsálók testnedveiben, nyálában, vizeletében lévő fehérje, a szőréből leváló kis darabok, illetve a lehámlott bőrlemezkék szintén kiválthatnak allergiás reakciót. A szőr és a hám kiszárad és elporlik, így az allergének a házipor részévé válnak, és felkavarodva bekerülhetnek a belélegzett levegőbe is. Nem árt az óvatosság a díszmadarak, sőt a baromfik esetében sem: egyrészt a toll maga is allergizál, másrészt kiváló búvóhelye és tápláléka a poratkáknak. A tollpárnak töltőanyaga, és a díszmadarak, papagájok, pintyek tolla is tartalmaz irritáló anyagot.

Gombariadó

A gombafélék spórái is aktív allergének. Ezek a belső terekben télen fordulnak elő nagyobb számban, különösen egyenetlen fűtésű helyiségekben a páralecsapódás miatt, nyirkos fürdőszobákban, pincékben, szobanövények földjében, de a régiségkereskedések régi könyvei, tárgyai is hordozhatják. Vigyázat, nemcsak a látható penészfoltok mellett van jelen: allergizáló hatása akkor is érvényesülhet, ha nincs észrevehető jele. Kültéri gombaspórák is okoznak allergizáló tüneteket. Ezek a talajlakó gombák legnagyobb számban augusztustól novemberig bocsátják ki spóráikat. Aratás idején a gabonaföldek környékén, ősszel erdők, gyümölcsösök területén, az avarban, a lehullott levelek és gyümölcsök felszínén, a lenyírt, nedves fűkupacok belsejében, barlangok közelében fordulnak elő a leggyakrabban.

Csípős, szúrós, allergizáló rovarok

Bizonyos rovarok csípése helyi jellegű vagy kiterjedtebb allergiás tüneteket okoz. Ilyen a szúnyog, a méh, a darázs, a hangya, a pók. Ezek csípései az arra érzékenyek számára nemcsak kellemetlenséget, hanem igen súlyos veszélyt is okozhatnak: ödéma, a légutak bedagadása és elzáródása, akár a teljes szervezetre kiterjedő anafilaxiás sokk is kialakulhat a hatásukra. Van olyan rovar is (például a csótány), amely nem a csípésével okoz allergiát, hanem a nyála, az ürüléke, vagy elpusztulása után a bomló teste tartalmaz olyan fehérjéket, amelyek allergizáló hatásúak.

Erdők-mezők üzenete

A virágzó növényekből a levegőbe jutó virágporok, pollenek egy része szintén allergén. A füvek és gyomok közül Magyarországon talán a leghírhedtebb a parlagfű, a fekete üröm és az angolperje, a fák közül pedig a mogyoró okoz leggyakrabban allergiát. Valamivel ritkábban vált ki allergiás tüneteket a rozs, a tarackbúza, a zab, az árpa, a kukorica, a lándzsás útifű , a csalán, a fák és a cserjék közül pedig az éger, a nyír, a nyárfa, a tölgy, a hárs, a fűz, a tiszafa, a platán, a szelídgesztenyefa, a kőris és a juhar. Ezek kellemetlen hatásaival főként a szabadban találkozunk, de az allergiára hajlamosak jól teszik, ha a lakáson belül is védekeznek a levegőben lévő pollenek hatásai ellen. Bármilyen furcsa, az arra érzékenyek esetében maga a napfény is allergizáló hatású.

Nem mindegy, mit eszik!

Táplálékaink alapvetően kétféleképpen válthatnak ki allergiás reakciót. Egyrészt maga az adott táplálék (például tej, szója, mogyoró, liszt stb.), a benne lévő fehérje vagy egyéb összetevő okozhat túlérzékenységi reakciót, másrészt egyre gyakoribb a keresztreakció jelensége is. Ez utóbbi esetben a virágpor-allergiákhoz valamilyen étellel, bizonyos gyümölcsökkel és zöldségekkel szembeni allergia is társul. Így fordulhat elő például, hogy valakinek sárgadinnye fogyasztása közben jön elő heves pollenallergiája, amelytől egyébként parlagfű virágzásakor szenved.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!