Zöld hályog: nem elég a szemnyomásra figyelni

A glaukómás beteg gondozása sok éven, évtizeden át tartó feladat. Azonban a nemzetközi gyakorlat és a hazai tapasztalatok is azt mutatják, hogy a gondozás sokszor nem elég sikeres, vagyis a további látáskárosodást nem sikerül megelőzni. Ez részben a betegek együttműködésének elégtelenségből, részben pedig a gondozás nem megfelelő voltából ered.

A zöld hályogos (glaukómás) beteg már kialakult látáskárosodásának javítására a betegség természetéből eredően nincsen lehetőség. Ez azért van, mert a zöld hályog elnevezésű betegségcsoport minden egyes típusában a látóideget alkotó idegrostok és a hozzájuk tartozó idegsejtek pusztulnak – a már elpusztult sejtek visszaállítása pedig nem lehetséges. Éppen ezért a zöld hályogos betegek gondozásának lényege az, hogy a kezelésbe vételkor még meglévő látást a beteg teljes további élettartamára biztosítani lehessen, jelentős csökkenés nélkül – mondta Prof. Dr. Holló Gábor, a Szemészeti Központ szemész szakorvosa, glaukómaspecialistája, akinek számos, vezető nemzetközi folyóiratban megjelent tanulmánya foglalkozik mind a hazai, mind az európai zöld hályogos betegek beutalásával, gondozásával, műtétre utalásával, és ezen gyakorlatok problémáival.

Fontos tudni, hogy a glaukómával kezelt és látását elvesztő személyek mintegy 90 százalékának a tartós gondozás alatt vész el a látása, azaz a súlyos látáskárosodás kialakulása a gondozás elégtelenségéből fakad. Viszonylag kevés az olyan eset, amelyben a látáskárosodás már a gondozásba vétel pillanatában olyan mértékű, hogy  elkerülhetetlen legyen a további romlás.

Csarnokvíz, asztigmia, miópia… – a szemészeti ellátásban és a szemről szóló ismeretterjesztő írásokban gyakran jelennek meg olyan szakkifejezések, amik a legtöbb embernek nem sokat mondanak. A szem betegségeinek és azok kezelési módszereinek megértéséhez viszont érdemes tisztában lenni legalább néhány alapfogalommal.

A gondozás fontos szempontjai

A glaukómás gondozás során az idegrostmennyiség csökkenését vagy stabilitását, valamint a hozzájuk rendelhető látásfunkciók – elsősorban a látótér – változását kell figyelni. Ha a szemnyomás egyértelműen nem megfelelően kontrollált, akkor nagy valószínűséggel a későbbiekben romlás következik be a szem és a látótér az állapotában, ami visszafordíthatatlan. Éppen ezért a szemnyomás alacsonyan tartása, azaz az egyedileg meghatározott szemnyomás célértéken tartása alapvető. De ha még el is érjük ezt a célt, az önmagában nem jelenti azt, hogy a károsodás nem fokozódik. Ha pedig fokozódik az idegsejtvesztés, akkor új, még alacsonyabb szemnyomáscélértéket kell meghatározni és elérni. Ehhez a kezelésen mielőbb radikálisan változtatni kell, hogy a látás hosszú távon megmaradhasson.

szemész, szemészet, szemvizsgálat, látás, látásromlás, zöld hályog, glaukóma
A glaukómás beteg gondozása sokszor nem elég sikeres. Fotó: Getty Images

A stabilitás vagy romlás objektív megállapítása

Az állapot stabilitását vagy romlását nem az orvos személyes, szubjektív kinyilatkoztatása alapján lehet elbírálni, hanem objektív mérési eredmények alapján. Ezek az objektív mérések és a belőlük számítógépes szoftverekkel kiszámolható, időfüggő változásmérések azonban ritkán kapnak szerepet a hazai és az európai betegellátási gyakorlatban. „Döbbenetes, hogy nem sokkal a koronavírus-járvány kitörése előtt műtétre küldött, nyitott csarnokzugú glaukómás betegek szinte 100 százalékánál hiányzott az optikai koherencia tomográfiás (OCT) vizsgálat romlás felderítésére irányuló alkalmazása, a legtöbb esetben pedig hosszú távú OCT-vizsgálatok sem történtek” – mutatott rá a szakértő.

Az OCT alkalmazásánál tradicionálisabb a látótérvizsgálat. A hazai gyakorlatban azonban – a szemész szakorvos elmondása szerint – a látótér elbírálása és az esetleges, glaukóma miatti romlás elbírálása teljesen szubjektíven történik. „Ez azt jelenti, hogy az orvos a keresztmetszeti, azaz egy vizsgálathoz tartozó, kinyomtatott eredményt szubjektíven hasonlítgatja össze a korábbi hasonló eredményekkel, ami teljes mértékben elfogadhatatlan a 21. században. Tudomásul kell vennünk, hogy a szubjektív összehasonlítás pontossága és megbízhatósága minimális. A változást, az egyes paraméterek variabilitását, a rövid és hosszú távú ingadozását ez az eljárás nem képes figyelembe venni, a változás ütemére vonatkozó mennyiségi adatot pedig nem szolgáltat. Ráadásul, képzeljük el azt az esetet, hogy az orvos valamilyen döntést hoz a látótér vizsgálatok papíralapú összehasonlítása után, például azt mondja, hogy a beteg állapota stabil, majd nyugdíjba megy. A következő főorvos meg azt mondja, hogy az állapot romlik, vagy éppen fordítva. Ez nyilvánvalóan elfogadhatatlan” – magyarázta Holló professzor. 

A korszerű számítógépes látótérvizsgáló berendezések beépített programjai és az OCT-berendezések szoftverei egyszerűen biztosítják a megfelelő, objektív és részleteiben elemezhető, visszakereshető, megismételhető, valamint a mennyiségi változást mérő változásanalízist.

Nem elég a szemnyomást vizsgálni

A fentiek alapján tehát tudomásul kell venni, hogyha valakinek szemorvosa azt mondja, hogy a szemnyomása jó, és emiatt a zöld hályogos beteg állapota rendben van, akkor az érintett elégtelen információt kapott. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy ilyen megállapítás önmagában mindig hibás – ha például nemrég készült látótér- vagy OCT-vizsgálat, akkor ez – mint időleges, köztes információ – megfelelő tájékoztatás lehet. De közép és hosszú távon a szemnyomás nagyságával jellemezni egy zöld hályogos állapot stabilitását nem lehet és nem is szabad.

„Saját gyakorlatomban nagyon gyakran látom azt, hogy egy 10-12 éves gondozási periódus a korai zöld hályogos károsodástól a vakságig azzal megy el, hogy a szakmai standardoknak meg nem felelő vizsgálati elemek történnek csupán, és a beteg állapotát a szemnyomásmérés eredménye alapján vélik kontrolláltnak. Nem szabad így eljárni! Ha valaki saját zöld hályogos gondozása során ezt tapasztalja, akkor célszerű a saját érdekében konzultációt, második vélemény kérését kezdeményezni egy, a glaukómával kapcsolatban speciális tapasztalattal bíró szemorvosnál, akinek korszerű műszerezettsége és technológiai képzettsége alkalmas arra, hogy a zöld hályog okozta romlást korán és biztosan észlelhesse és mérhesse, majd szükség esetén a kezelést módosíthassa” – mondta a glaukómaspecialista.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél főként az Észak-Dunántúlon megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között alakul.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.