Zöld hályog vagy szürke hályog: mi a különbség?

Ha bárkit megkérnénk arra, hogy mondjon néhány szembetegséget, akkor szinte biztos, hogy az elsők között említené a szürke és zöld hályogot. Ezen kórképek nevét ugyanis sokan ismerik – azt viszont már sokkal kevesebben tudják, hogy mi a kettő között a különbség. Az alábbiakban ezeket vesszük sorra.

Mivel az éleslátás mindennapi feladataink ellátása mellett a biztonságunk érdekében is elengedhetetlen, igen bosszantó tud lenni, amikor látásunk romlani kezd, a körülöttünk lévő világ pedig fokozatosan elhomályosodik. Ennek hátterében a rövidlátáson kívül számos ok állhat, egyebek mellett a glaukóma (más néven zöld hályog), vagy akár a katarakta (szürke hályog) is. Az alábbiakban e két kórképet ismertetjük részletesebben.

Mit kell tudni a zöld hályogról?

A zöld hályog egy alattomos szembetegség, amely kezeletlenül hagyva folyamatos és visszafordíthatatlan látásromlással jár, a legrosszabb esetben pedig vaksághoz vezethet. Meglepően sok, mintegy 65 millió embert érint világszerte, és ezzel a glaukómát a súlyos látásromlás második leggyakoribb okaként tartják számon. Az érintettek csaknem tizede mindkét szemére megvakult a betegség következtében.

Mivel a probléma kezdetben még gyakran tünetmentes, nagyon fontos a szűrés, vagyis a rendszeres szemvizsgálat és szemnyomásmérés. Sokszor ugyanis a kórosan nagy (21 Hgmm feletti) szemnyomás az egyetlen gyanús jel, ami felhívja a figyelmet a látóideg pusztulására. Ezenkívül, ha mégis jelentkeznek tünetek, akkor jellemzően az alábbiakat észlelhetjük:

  • fejfájás,
  • szem- és szemkörnyékfájdalom,
  • homályos látás,
  • kivörösödött szemek,
  • kőkemény szemgolyók.

Árulkodó lehet még a szaruhártya zöldes-szürkés színe és a tágult pupilla is, valamint az, ha a fénybe nézve szivárványszerű karikát látunk.

A családi előfordulás, más szemészeti betegségek, a cukorbetegség, az öregkor, a magas vérnyomás és a migrén fokozhatja a betegség kialakulásának kockázatát. Kezelési módszerei közé tartoznak a szemcseppek, a lézeres kezelések és a szemműtétek. Terápiájának célja, hogy csökkenjen a kórosan nagy szemnyomás, hogy a látóideg ne károsodjon tovább.

A szürke hályog is okozhat látásproblémát

A görög katarakta kifejezés vízesést jelent, amely arra utal, hogy a látásunk idővel olyan lesz, mintha egy vízfüggönyön keresztül kémlelnénk a világot. De a probléma másik neve, a szürke hályog is igen kifejező, a betegség ugyanis a szemlencse elszürkülésével jár. Az idősebb korosztályokban igen gyakori, de fiatalabbakat is érinthet. A fokozatos látásromlás mellett a szem fényérzékenysége, illetve az egyik szem letakarásakor jelentkező kettős látás is figyelmeztethet minket arra, hogy valami gond van a látószervünkkel. Árulkodó lehet továbbá, ha erős fényben vagy félhomályban a normálisnál rosszabbul látunk, illetve, ha zavaró káprázást érzékelünk. Egyebek mellett az öregedés, a dohányzás, a szemet ért sérülések és a cukorbetegség is hajlamosíthat a betegségre.

A szemészeti ellátásban és a szemről írt ismeretterjesztő írásokban gyakran jelennek meg olyan szakkifejezések, amik a legtöbb embernek nem sokat mondanak. A szem betegségeinek és azok kezelési módszereinek megértéséhez viszont érdemes tisztában lenni legalább néhány alapfogalommal. 13 szemészeti alapfogalmat ismertetünk.

A legfontosabb különbségek

Mint a fentiekből látható, mindkét betegség látásromlást eredményez, ráadásul mindkettőnek létezik veleszületett formája is. Azonban számos ponton eltér egymástól a két probléma.

Az egyik legfontosabb különbség, hogy a zöld hályog a látóideg megbetegedése, míg a szürke hályog a szemlencsét érinti. A zöld hályogról tudni kell továbbá, hogy az elnevezés nem egyetlen kóros állapotot takar, hanem több különböző típusú probléma gyűjtőneve. A probléma több fajtája is öröklődhet, a szürke hályog kialakulását tekintve azonban sokkal kevesebb szerepet játszik a genetikai tényező.

A jellemző tüneteket nézve kiemelendő, hogy a zöld hályog gyakran jár szemfájdalommal, míg a szürke hályog egy fájdalommentes elváltozás. (Ha a homályos látás és a fényérzékenység mellé fájdalom is társul, akkor inkább valamilyen fertőzésre vagy gyulladásra kell gyanakodnunk.) Fontos tudni ugyanakkor, hogy a szürke hályog miatt eldeformálódó, illetve megnagyobbodó szemlencse az esetek egy részében zöld hályog kialakulásához is vezethet, ezért nagyon fontos a rendszeres szakorvosi kontroll. A szürke hályog kizárólag műtéti úton gyógyítható, amely során az elszürkült szemlencsét műlencsére cserélik, amelynek számos fajtája elérhető, akár olyan is, amely szemüveg-függetlenséget biztosíthat. A zöld hályog azonban élethosszig tartó terápiát igényel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Általában borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, különösen a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben a magasabban fekvő helyeken tartósabb ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.