Tényleg javítja a sárgarépa az éjjeli látást? – Nem hinnéd, honnan ered az elmélet

Közkeletű feltevés, hogy a rendszeres sárgarépa-fogyasztás támogatja az éjjeli látást. Mutatjuk, mennyi valóság rejlik ebben.

Itthon a legtöbb kisgyereket azzal motiválják a sárgarépa elfogyasztására, hogy attól majd jól tudnak fütyülni. Nem ez azonban az egyetlen hiedelem, amely az egyébként kétségtelenül egészséges gyökérzöldséghez társul. Széles körben tartja magát például az a feltevés is, hogy a répában dús étrend javítja a látást fényszegény környezetben. Noha ezt tudományos vizsgálatok nem támasztják alá, kifejezetten érdekes, hogy miként épült be a köztudatba egyfajta mítoszként.

egy kislány sárgarépát eszik a konyhában, miközben édesanyja ebédet készít
Fotó: Getty Images

A sárgarépa hatása a látásra

Mint azt a Live Science írja, egy urbánus legenda szerint a brit hadvezetés terjesztette el a második világháború során, hogy a légvédelemnél szolgáló katonák bőséges sárgarépa-fogyasztása teszi lehetővé, hogy jobban lássanak a sötétben, kiszúrva ezáltal az ellenséges repülőgépeket az égen. Így próbálták elterelni a németek figyelmét a valóban javuló légvédelmi eredmények igazi okáról: a radartechnológia fejlődéséről. Az elterelő művelet pedig olyan jól sikerült, hogy a répa bámulatos hatásáról szóló elmélet szervesen beépült a köztudatba, és azóta is makacsul tartja magát. Bármennyire is jól cseng azonban ez a történet, az igazság sokkal kevésbé extravagáns.

A lapnak nyilatkozva John Stolarczyk, a World Carrot Museum kurátora fedte fel, hogy a sárgarépa körüli propaganda sokkal kevésbé a Harmadik Birodalomnak szólt, mint inkább az Egyesült Királyság saját lakosságának. Amikor ugyanis Franciaország 1940-ben elesett, a britek magukra maradtak, német tengeralattjárók által elzárva utánpótlási útvonalaiktól. A népesség megfelelő élelmiszer-ellátása kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy a britek meg tudják őrizni harcképességüket. Eközben viszont a szigetországba érkező élelmiszerimport egyre jobban akadozott, így megoldást kellett találni a kialakulóban lévő élelmezési válságra.

Háborús gasztronómia: propaganda az étlapon

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mint kiderült, a helyi időjárás egészen kiváló körülményeket biztosított a répatermesztéshez. Mindazonáltal a britek körében közel sem volt abban az időben népszerű ez a zöldségfajta. Sőt, sokan a szegény emberek eledelének tartották. A világháború során viszont a helyi répatermelés 300 százalékkal emelkedett, ezért a kormányzatnak valahogyan javítania kellett az élelmiszer megítélésén. A Churchill-kormány erre válaszul találta ki az említett hadi propagandát, a sárgarépát a légvédelmi sikerek zálogaként feltüntetve. Ráadásul, ahogy az a legtöbb meggyőző tévhit esetében lenni szokott, azért ebben a híresztelésben is akadt némi igazság.

Először is a sárgarépa magas béta-karotin- és luteintartalommal bír. Két antioxidáns hatású vegyületről van szó, amelyekből szervezetünk A-vitamint állít elő. Ez utóbbi pedig nélkülözhetetlen a látáshoz, különösen fényszegény környezetben. Fontos azonban hozzátenni, hogy nem arról van szó, hogy a fokozott A-vitamin-bevitel mind jobb és jobb éjjeli látást biztosítana. Sokkal inkább arról, hogy a hiányállapot gyengíti azt, egyszersmind károsíthatja a szem szaruhártyáját. Érdemes továbbá megemlíteni, hogy brit kutatók valóban kísérleteztek azzal, hogy a sárgarépa képes-e javítani a pilóták látását, még ha ezek a tanulmányok nem is hoztak átütő eredményt.

Kapcsolódó cikk

Ne dobd ki a sárgarépa zöldjét! – Íme egy ínycsiklandó recept, amihez felhasználhatod
sárgarépa
Ne dobd ki a sárgarépa zöldjét! – Íme egy ínycsiklandó recept, amihez felhasználhatod

Valójában tehát a brit légierő harci sikerei a fejlett radartechnológián alapultak, nem pedig a katonák étrendjén. Valószínűtlen továbbá, hogy a brit propagandisták valaha is igazán hittek volna abban, hogy kampányuk képes lehet becsapni a német vezetést. Annál is inkább, mert 1941-ben egy repülőgépük kényszerleszállást hajtott végre Franciaországban, fedélzetén egy radarberendezéssel. A németek kézre kerítették a roncsot, rátalálva benne az értékes technológiára, így nem kellett időt vesztegetniük arra, hogy maguk fejlesszenek ki egy hasonló rendszert. „A nyilvános kampány egyértelműen az otthoniaknak szólt, nem a németeknek. Ha a történet ténylegesen a német hírszerzésnek szólt volna, furcsa lenne, hogy ennyire nyíltan megjelenhetett a brit sajtóban. A németek nem voltak ilyen ostobák” – summáz Stolarczyk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!