Észre sem vesszük a színvakságot

A kor előrehaladtával szemünk érzékelése hanyatlik, így egyre kevésbé tudjuk megkülönböztetni egymástól a színeket. Ezzel párhuzamosan azonban agyunk azon dolgozik, hogy minimálisra szorítsa negatív hatást - derül ki egy friss kutatásból.

A szakértők eredményei alapján az idős emberek szeme a csapreceptorok érzékenységének csökkenése miatt egyre kevésbé képesek megkülönböztetni egymástól az árnyalatokat . A Liverpooli Egyetem kutatói összesen 185 önként jelentkezőt vontak be a vizsgálatba, színeket normálisan érzékelő 18 és 75 év közöttieket. Kiderült, hogy a résztvevők színérzékelését alig érinti a korral járó köztudott változás, például az árnyalatok közötti apró különbségek - különösen a sárga-kék tengelyre vonatkozó - hiánya.

Ez akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a kísérleti alanyoknak zöld színárnyalatok közötti különbséget kellett észrevenniük nappali fényben. Ami a fiatalok számára egyértelműen zöld volt, az idősebbeknek inkább sárgás.

Dr. Sophie Wuerger, a tanulmány szerzője szerint a bizonyos látóideg-pályák képesek a kompenzációra, így fordulhat elő, hogy a színérzékelés idős korban is megmarad. "A színlátás nagyjából állandó a korral járó lencsesárgulás ellenére. Ebből arra következtethetünk, hogy az agy látásért felelős régiója újrakalibrálja magát."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.